Ahogy fejlődik a technika, úgy tudunk meg egyre több érdekes dolgot a gyermekáldásról. Ezúttal sikerült a kutatóknak megállapítaniuk, miként befolyásolja a stressz a baba nemét.
A Granadai Egyetem kutatói szerint azok a nők, akik terhesség előtt jelentősebb stresszt élnek át, nagyobb valószínűséggel szülnek majd lányt, mint azok, akik nem mentek át semmilyen traumán. A kutatók eddig nem tudták biztosan megállapítani, mi lehet ennek az oka, de a mostani vizsgálatok szerint szerepet játszhat a kortizol nevű stresszhormon magas szintje.
Melyik csillagjegyhez áramlik a pénz idén ősszel? Ranglista
Korábban már sikerült megállapítani, hogy a kortizol képes arra, hogy hatást fejtsen ki a nemi hormonokra, ezáltal pedig befolyásolja a gyermek nevét. A mostani elmélet szerint ennél többről van szó: az X-kromoszómákat hordozó sperpmiumokat kevésbé érinti a stressz hatására megváltozó nyálkahártya a méhnyak területén. Ennek köszönhetően pedig nagyobb arányban és könnyebben tudnak eljutni a petesejtig, mint az Y-kromoszómákat hordozó, tehát fiúgyermekek nemzésére alkalmas spermiumok.