Amikor elkezdtem egészségesen élni, mást sem csináltam, csak futkároztam – lementek a felesleges kilók, és jól éreztem magam, de korántsem azt láttam a tükörben, amit szerettem volna, arról nem is beszélve, hogy nem éreztem magam erősnek, maximum kitartónak. Nagyon féltem a súlyoktól én is, azt hittem, hogy túl izmos leszek tőlük (könnyen jön fel rám az izom, és nehezen megy a zsír sajnos), ezért évekig békén is hagytam őket. Aztán beleszerettem a crossfitbe, és rájöttem, hogy igaza van annak a sok szakembernek, aki azt vallja, hogy kardió mellett muszáj izmot is építeni.
Súlyzós edzés hatására az izmokban először apró mikroszakadások keletkeznek, amelyek később, amikor pihensz, „összeforrnak”, és erősebb, nagyobb izmokként élednek újjá.
Ahhoz, hogy az izmok regenerálódjanak, megfelelő mennyiségű fehérjebevitelre van szükség. Ez a körforgás az alapja annak, hogy a súlyemelés mellett hogyan lehet szép, tónusos izmokat összeszedni. Mi, nők híján vagyunk azoknak a hormonoknak, amelyek a férfiaknál a nagyobb izomtömeg-növekedést generálják – ha egy nő nagyon izmos akar lenni, sokkal többet kell dolgoznia rajta, mint egy férfinek, és úgy is kell ennie.
De miért is jó az, ha izmosabbak vagyunk, és a kardión kívül az izomcsoportok fejlesztésére is odafigyelünk? Olvass még a témában
A Bakony közepén élek, mégis egy fővárosi mutatta meg, mit nem veszek észre – az első erdőfürdőm tapasztalatai
Mennyire vagy tudatos vásárló? Ez a teszt megmutatja, milyen könnyű téged befolyásolni
Introvertált vagy? Erre a 6 dologra van szükséged otthon – lakberendezők és kutatások szerint
A mese, ami visszahozta az életembe a megemlékezés igazi varázsát

Többet fogsz fogyni
Ha nagyobb az izomtömeged, az alapanyagcseréd is magasabb, vagyis több táplálékra van szükséged ahhoz, hogy az izmaidat megtarthasd. Mi köze ennek a súlyvesztéshez? Könnyebben kerülsz kalóriadeficitbe, hiszen több kalóriát fogyaszt alapállapotban is a tested, akkor is, ha nem csinálsz semmit.
Az izom „megeszi” a bevitt kalóriákat, és azok nem tárolódnak el zsírszövetként.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






