Címlap / Életmód / Egészség / Délután 6 után nem enni? 3 rossz...

Délután 6 után nem enni? 3 rossz szokás, ami rettentően káros

Este 6 után nem enni

Biztos te is hallottad már olyanról, akinek az a fogyókúrás módszere, hogy este hat után már nem eszik semmit. Talán már ki is próbáltad, és rájöttél, hogy neked ez bizony nem megy. Hidd el, nem te vagy akaratgyenge, hanem ez a szokás nem neked való, vagyis leginkább senkinek nem való – kivéve, aki este 8-kor fekszik le aludni. Persze, felnőtt embereknél ez elég ritkán fordul elő, az pedig kifejezetten káros, ha 4-5 óra telik el evés nélkül alvás előtt, majd legközelebb csak a reggeli alkalmával jut táplálékhoz a szervezet.

Egy üzenet a mosdó szélén: így derült ki az igazság a nyaraláson

Rövidtávon lehet, hogy hatásosnak tűnik, de hosszú távon nagyon nehéz betartani, a szervezetet pedig raktározásra készteti, amivel épp ellenkező hatás érhető el. Ha oda szeretnél figyelni a vonalaidra, lefekvés előtt 2-3 órával fogyaszd el a vacsorát, ami lehetőleg ne, vagy csak minimális szénhidrátot tartalmazzon.

Túlzásba vitt vízfogyasztás

Manapság a csapból is az elegendő vízfogyasztás fontossága folyik – hogy képletesek legyünk. Nem árt tisztában lenni azonban vele, hogy pontosan mennyi is az elegendő, hiszen ahogy a túl alacsony vízfogyasztás, úgy a túlzásba vitt folyadékfogyasztás sem egészséges.

Olvass még a témában

Gyakran hallani, hogy valaki egy sikeres diéta kulcsát abban látja, hogy rengeteget ivott, ám a napi 4-5 liter valójában túlzás, a különböző hivatalos ajánlások 2-3 liter között mozognak, de persze nem létezik mindenkire ráhúzható séma e téren sem, és a számolgatás helyett inkább arra érdemes odafigyelni, hogy mennyi esik jól.

A tartósan fennálló túlzott folyadékbevitellel csökkenhet a vér nátriumszintje, mely az úgynevezett hiponatrémia betegség kialakulásáért felelős.

⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Nyolc év után egy mondat az autópályán, ami mindent átírt
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.