Mit akartunk megváltoztatni tavaly?
Egy Harris felmérés szerint, aminek az eredményei a Parade Magazinban jelentek meg, kiderült, hogy az amerikaiak leggyakoribb újévi fogadalmai is nagyon széles skálán mozognak – ám hasonlóan a világ számos más pontjához, csupán néhány téma köré csoportosulnak. Persze, az újévi fogadalom meghatározása csak egy dolog, a megvalósítás és a követés már egészen más tészta. De milyen fogadalmak voltak tavaly toplistásak, amikor még semmit sem sejtettünk arról, hogy a pandémia mindent gyökeresek felforgat majd?
Első: a fogyás
Nem túl meglepő és abszolút toplistás fogadalom a súlyfelesleg leadása.
Második: nagyobb anyagi biztonság
Ez alighanem mindenkinek jól jött volna 2020-ban, de kiteljesíteni csak kevesen tudtak sőt, sokaknál éppen az ellenkezője következett be, és felélték tartalékaikat. Olvass még a témában
Ahogy öregszem, egyre jobban érzem magam a testemben – ez most baj lenne?
Ezt hozza 2026. augusztus 10. a numerológia szerint: tiszta lap és bátor lépések
Spórolásra születtél vagy luxusfüggő vagy? Válaszolj erre a 16 kérdésre és kiderül az igazság!
Havonta egy teljesen szabad hétvége — nem gondoltam volna, hogy ennyit ad
Harmadik: több edzés
A fogyással szoros kapcsolatban álló sportolás szintén ott van a toplistás fogadalmak dobogósai között. Ez év elején még működött is, aztán az első karantén idején sokan veszítettek a lelkesedésükből… és most még volt is mire fogni!

Negyedik: új munkahely
Sokan nem érzik jól magukat a munkahelyükön, és ezt részben orvosolta is a pandémia – soha ennyien nem dolgoztak home officeban. Más kérdés, hogy legalább ennyien vannak, akik nem úgy tervezték a munkahelycserét, hogy az eredeti egész egyszerűen megszűnik létezni…
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






