Az E-Fit, azaz Electro Fitness edzés össz-vissz 20 perc alkalmanként, így szinte a felkészülés több időmbe telt, mint maga az edzés… A tréningem menetét itt tudod megnézni. Dóri volt a személyi edzőm, aki a „keverőpulton” állítgatta egyre erőteljesebbé az impulzusokat, amiket az izmaim kaptak a géptől. Egyesével kipróbáltuk, hogy milyen erősség az, amit első körben elviselek, majd belecsaptunk a lecsóba. Nem csak álldogáltam: Dóri instruált, én utánoztam, a feszültségtől szó szerint remegő testtel. Basic alapprogramot csináltunk az első alkalommal, amin felmérte az ügyességemet, a testtudatosságomat, és a kondimat.
A 20 percecskébe belefért a bemelegítés, majd hát- és karizom gyakorlatok, guggolások, lábemelések, kitörések, hasizomfejlesztő gyakorlatok, hátizomfejlesztés, és végül zárásként a relaxáló program. Az elektródás ruha levétele után pedig levezető nyújtás következett.
Hogy teljessé tegyem a napot, az E-Fit szalonban található infraszaunában pihentem ki a fáradalmakat. Nagyon furcsa, de már az edzés után pár perccel éreztem izomlázat! Teljesen felpezsdültem, nagyon várom a következő alkalmat, ami biztosan megint pozitívan megrázó élmény lesz. Olvass még a témában
6 csillagjegy, akit teljesen padlóra fog küldeni a tavaszi fáradtság
Ezt hozza 2026. március 25. a numerológia szerint: bátran hallgass az intuíciódra
Fájdalmas felismerés: innen tudhatod, hogy mérgezővé vált a kapcsolatod anyukáddal
Ennek a 3 csillagjegynek nagy fordulatot hozhat a szerelmi életében a szilveszter
Kulináris élvezetek és testi felüdülés
Ami az étkezést illeti, régebben nem feltétlenül azért ettem, mert éhes voltam, egyszerűen csak az evés öröméért. Nem is nagyon válogattam meg az ételeket, és gyakran túl is ettem magam. Hiányzik is egy-két szénhidrátban gazdag étel, mint pl. a pizza, de hoppá, a Protissimo diétám részeként van nekem proteines kenyérporom, amiből készíthetek magamnak diétás pizzát! Úgyhogy sütöttem is egyet! Jó-jó, talán kinézetre nem volt olyan étvágygerjesztő, de nekem hihetetlenül jól esett! 🙂 (Rita Pizza hozzávalói: túrós, joghurtos, oregánós, bazsalikomos alapszósz, gomba, cukkini, csirkemell sonka, és sok-sok light mozzarella. Nyamm.)






