Amennyiben Samsung készülékkel rendelkezel, garanciaidőn túli meghibásodás esetén fordulhatsz hivatalos márkaszervizhez, de márkafüggetlen javítóbázishoz is, mindkét esetben hozzájuthatsz eredeti alkatrészekhez. Jótállás esetén jobban jársz a hivatalos szervizekkel, hiszen így a javítást, az alkatrész cseréjének költségét nem neked kell állnod.
Mi a Samsung okostelefonok népszerűségének oka?
Az okostelefonok ma már az életünk részévé váltak, nemcsak kapcsolattartásra, hanem munkára, bankolásra, vásárlásra, fizetésre, szórakozásra is használjuk. Meghibásodás esetén nem szívesen nélkülözzük hosszú ideig, így az olyan szervizek, mint a GSM Pont szervizei, ahol a Samsung telefonok teljes körű szervizelését is vállalják, akár 1 órán belül is, sokak számára az egyetlen járható megoldást jelentik.
A Samsung készülékek tetszetősek, kifinomultak, és nem utolsó sorban megkönnyítik az életünket. Az érintőképernyő megjelenésével a gyártó az innovációknak, a jó piaci pozicionálásnak, a többféle árkategóriájú sorozatoknak köszönhetően a kiélezett versenyben is az élre tudott törni, és azóta is tartja pozícióját. A Samsung készülékei évről évre jó helyezéseket érnek el mind az alsóbb, mind a középkategóriában. Olvass még a témában
Nem az a ciki, ha valaki pornózott, hanem az, ha valaki ezt ellenérvként használja egy vitában
„Megemelem a boltban a mérleg sarkát, hogy kevesebbet fizessek a zöldségért” – Piti spórolási trükkök, amiket szégyellsz bevallani
Egy délután Svájcban: így fedeztük fel a Luganói-tavat
„A szülés két percig tart, picit megizzadok, de mosolyogva veszem át a tiszta, féléves babát” – Röhejes filmes klisék

A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






