Tudjuk, hogy helytelen, mégis másoljuk
Kellemes emlékek ide, vagy oda, a válaszadók 52%-a úgy gondolja, hogy nem követ helyes nassolási szokásokat, ráadásul rendszertelenül étkezik. 70% azt is igazoltnak látta, hogy egyáltalán nem optimális az egészsége szempontjából az étrendje, főleg nem a nassolási rutinja.
Többen látták azt is, hogy az érzelmi feszültségük összekapcsolódik az extra kalóriák bevitelével. 29% az otthoni, míg 22% a munkahelyi stresszt okolta a falatozásért.
Ez is azt támasztja alá, hogy stresszhelyzetben azokhoz a mintákhoz nyúlunk vissza, amit gyerekkorunkban láttunk, továbbá hasonlóképpen próbáljuk megnyugtatni magunkat. Ha gyermekként boldogságot, nyugalmat biztosított számunkra egy bizonyos étel elfogyasztása, vagy éppen a nassolás, akkor hajlamosak vagyunk felnőttként is hódolni ennek a tevékenységnek.
Azért van fény az alagút végén, akadt ugyanis 43%, aki már felismerte ezt problémát, és ha nem is tud teljesen úrrá lenni rajta, egyre többször próbál egészségesebb, táplálóbb nassolnivalókhoz nyúlni. Olvass még a témában
Nem a ruhádat nézik meg először – ezt figyelik meg rajtad az emberek legelőször
Az extrovertált és introvertált emberek teljesen más falszínt választanak a szakértők szerint – magadra ismersz benne?
Ezt jelenti az ezotéria szerint, ha mindig ugyanabban az időpontban ébredsz fel éjszaka
Ezt hozza 2026. szeptember 12. a numerológia szerint: tervezés és rendrakás
A válaszadók ráadásul azt is tervezik, hogy fejlesztik ismereteiket az egészséges táplálkozás terén. Egyre nyitottabbnak vallották magukat arra, hogy új ételeket próbáljanak ki, összpontosítva arra, hogy a család együttléte, ne pedig az étkezés legyen az igazán fontos.
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






