Nem a genetika teszi: másként örököljük a nassolási szokásainkat

Nem a genetika teszi: másként örököljük a nassolási szokásainkat

Címlap / Életmód / Táplálkozás / Nem a genetika teszi: másként örököljük a nassolási szokásainkat

Sokszor hajlamosak vagyunk ráfogni a testalkatunkat a genetikára éppúgy, mint a szokásainkat. Pedig nagyon úgy tűnik, sok esetben a gének egészen keveset nyomnak a latban.

A kutatók szerint csupán 20%-ban felelős a genetika a testalkatunkért, és az is inkább azt határozza meg, hogy pl. milyen magasak vagyunk, mennyire hosszúak a csontjaink, milyen széles a derekunk, úgy általában milyen a testfelépítésünk. Persze, a hajlam ott lehet valakiben arra, hogy könnyebben hízik, vagy éppen nehezebben szed magára plusz izmot. Ennek ellenére nagyon úgy fest, hogy sokkal többet számít az életmódunk, mint a génjeink.

Bár ez utóbbit nem genetikailag örököljük, mégis nagyon jelentős, hogy mit látunk a családban. Még nem vizsgálják ezt a területet olyan régóta a szakértők. Ennek ellenére egyre inkább magától értetődőnek tűnik, hogy az étkezés során látott minták pontosan ugyanúgy elraktározásra kerülnek, ahogy a másokhoz, a világhoz fűződő hozzáállásunk, viszonyulásunk.

A nassolás, mint a kultúra része

Egy új kutatásban, amiben 2000 amerikait vizsgáltak, a megkérdezettek 53%-a nyilatkozott úgy, hogy ugyanolyan nassolási szokásokat követ felnőttkorában, mint amit a szüleinél látott.

60% úgy gondolta, hogy a nassolási szokásaik kapcsolódnak kulturális örökségükhöz, nem meglepő tehát, miért olyan nehéz étrendet, életmódot váltani.

Nem csak néhány fogásról, szokásról mondunk le: sokak szerint a kultúránk egy részéről is.

Az étkezéseket tekintve is vannak olyanok, amelyek különösen nagy szerephez jutnak, ha örökletes sémákról van szó. Ezek az ünnepi lakomák voltak 35%-ban, továbbá a desszertek 30%-ban. Ezek voltak azok a fogások, amiket a megkérdezettek a leginkább szerettek – érthető tehát, miért is tekintenek sokan kulturális rituáléként az ételekre.

Nassolási szokások
AntonMatyukha/depositphotos.com

Valószínűleg az édes, jutalmazó ízekhez, valamint a közös, családi összejövetelekhez kellemes emlékek fűződnek. Az ízek ismételt felidézése felnőttként is biztonságot, nyugalmat hozhat az emberek életébe. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a megkérdezettek több mint harmada ugyanazokat az ételeket szolgálja fel ünnepnapokon és bulikban családjának és barátainak.

Hasonló minta figyelhető meg a nyaralások esetében is. Ezekre szintén 40% olyan ételeket pakol magával, amit a szülőknél látott – megint csak olyan alkalmakról beszélünk, amikre szívesen emlékszünk vissza.

VIDEO Így készíts pár perc alatt merész, füstös szemsminket

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»