Dokumentumok szkennelése, továbbítása
A hivatalos levelek átvétele önmagában még nem minden. Manapság a legtöbb székhelyszolgáltató ugyanis már ezek szkennelését és 24 órán belül történ, e-mailben történő továbbítását is vállalja, ez pedig egy olyan lehetőség, mely a legtöbb vállalkozás számára igazán kényelmessé teszi a székhelyszolgáltatást.
Ez különösen hasznos lehet olyan cégek esetében, akik tevékenységüket nem azon a településen végzik, ahol székhelyük be van jelentve, így nincs lehetőségük arra, hogy adott időközönként személyesen vegyék át a székhelyszolgáltatótól a számukra érkező, hivatalos és nem hivatalos küldeményeket.
Ilyen módon pedig akár minden nap, a számítógép előtt ülve ellenőrizhetjük azt, hogy érkezett-e fontos küldeményünk, és biztosak lehetünk abban, hogy egyetlen lényeges határidőt, felszólítást vagy egyéb, fontos ügyre figyelmeztető levelet nem fogunk elmulasztani. Olvass még a témában
Milyen háziállatot tartasz? Ezt árulja el a személyiségedről
5 jel, hogy sokkal érzékenyebb vagy, mint amennyit mások észrevesznek
„Azt hittem, ott hal meg a műtőasztalon” – Sebészek mesélik el a legijesztőbb élményeiket
„Azért tette tönkre a blúzom, mert elmentem bulizni a csajokkal” – A bántalmazás finom formái a párkapcsolatban
Hó végén a legtöbb helyen a levelek fizikai formában is kipostázásra kerülnek, azonban ilyenkor már nem érhet minket nagy meglepetés, hiszen a virtuális megoldásnak köszönhetően már tisztában vagyunk azok tartalmával.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






