A menstruáció alatti hízás – és ami nekem bevált ez ellen

Címlap / Életmód / A menstruáció alatti hízás – és...

A menstruáció alatti hízás – és ami nekem bevált ez ellen

Pontosan éreztem, mikor van peteérésem, éppen melyik szakaszában járok a ciklusomnak. Bár nem volt mindig napra pontos a menstruációm, egyértelmű jelei voltak annak is, mikorra várhatom az érkezését. Ez részben egy érdekes utazás volt számomra, hiszen végig figyeltem magamat, a testemet, részben viszont azt is sikerült felfedeznem, miként változik a testsúlyom.

Egy idegen a repülőn felismerte a nagymamámat egy régi fotóról

Ahogy a barátnőimmel beszélgettünk erről, kiderült, hogy szinte mindannyian híznak, vagy legalább puffadnak a ciklusuk során, de egyáltalán nem volt általános, hogy ugyanabban a szakaszban tapasztaltuk volna a tüneteket. Több barátnőm pl. éppen akkor puffad jobban, illetve szed fel némi felesleget, amikor menstruál, ezzel szemben nekem pont az első napon a leglaposabb a hasam. Nem vagyunk tehát egyformák, de egyforma tényezők befolyásolják a ciklikusan jelentkező súlyingadozásunkat.

Hormonális változások

Azok közé a nők közé tartozom, akik a vérzésük előtt szednek fel magukra egy-két kiló pluszt. A jó hír, hogy ez a felesleg jellemző módon víz, így amint a menstruáció jelentkezik, már meg is szabadulunk tőle. A vízvisszatartás legfőbb oka az ösztrogén- és a progeszteronszint együttes csökkenése. Nekem még az emésztésem is lassul tőlük, amivel együtt már óhatatlan és kényelmetlen mellékhatás a puffadás és a teltségérzet. 

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/3
Következő»
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Férfiak vallomásai: szex szimpátia nélkül
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.