Átállás a paleolit életmódra
A paleolit diéta tulajdonképpen egy nagyon egyszerű diéta, lényege, hogy azokat az alapanyagokat fogyasztja az étrend során az ember, amit a kezdetek kezdetén a paleolit korban is ehettek az emberek, így olyan növényi, illetve állati eredetű anyagokat – a fogyasztási arány megkötése nélkül -, amelyeket feldolgozatlan formában lehetséges fogyasztani.
A feldolgozott termékek jószerivel tiltólistán vannak, épp úgy, mint a szénhidrát, a cukrok, finomított olajok, gabona, tej és tejtermék. Amit szabad a diéta során enni, az a hús, zöldségek, gyümölcsök, bogyók, magok és egyes hüvelyesek.
A paleolit életmód hívei az étkezési alapszabályok betartása mellett kiemelt hangsúlyt fektetnek a testedzésre is, így nem kérdés, hogy mennyire sokat tesznek az egészséges életmód megtartásáért, ezzel együtt a betegségek megelőzéséért. Olvass még a témában
„Felnőttként utolért minden, amit gyerekként rámpakoltak.” – Ezért nehéz elsőszülött lánynak lenni, a pszichológusok szerint
Így tanultam meg szólni, ha nem vagyok elégedett egy szolgáltatással
Ez a 3 csillagjegy talál rá a legnehezebben az igaz szerelemre
„Nem csak a gyerek a központ” – Történetek egészséges házasságokból
Azok, akik e diéta megismerésének a kezdetén vannak, szimpatikus elemeket találnak benne, és tudnak az elvekkel azonosulni, azok a kezdeti kis nehézségek áthidalását követően könnyen átállíthatják háztartásukat, éléskamrájukat, de akár egész szervezetüket a paleo étrendre.

Ebben lehet segítség a PaleoCentrum éléskamrája is, amely online boltban a paleo sajátos szabályainak megtartása mellett, a hagyományos étkezésben is használt alaptermékek is fellelhetőek. Ilyenek például a PaleoCentrumnál megvásárolható tészták is, mindegyik termék gluténmentes, és minimális szénhidráttartalommal rendelkezik.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






