Ez a 6 lépés segíthet megmenteni a bolygónkat, a „kisemberek” szintjén

Ez a 6 lépés segíthet megmenteni a bolygónkat, a „kisemberek” szintjén

Címlap / Életmód / Egészség / Ez a 6 lépés segíthet megmenteni a bolygónkat, a „kisemberek” szintjén

Hajlamosak vagyunk arra, hogy másokra hárítsuk a felelősséget és ez alól a klímaváltozás sem kivétel. Láthatjuk a jelenlegi helyzeten is: ez nem vezet célra.

Amikor néha beleolvasok a témába vágó cikkek alatt a kommentekbe, akkor rendszerint látom, hogy „nem a kisembernek kellene változtatnia”. Amellett, hogy egyet tudok érteni ezzel a látásmóddal, mégsem vélem úgy, hogy maradéktalanul igaz lenne. Ennek legfőbb oka az, hogy a nagy cégek az emberek igényeit szolgálják ki. Ha nincs vásárló egy adott termékre, vagy a sok „kisember” összefog és bojkottál egy márkát, akkor az adott cég kénytelen lesz változtatni.

A másik ok pedig az, hogy a felelősség áthárítása nem nyugtatja meg a saját lelkiismeretünket és még a bolygónkon sem segít. Én úgy szeretek élni, hogy tudom, megteszem, ami tőlem telik és haladok valamerre, igyekszem napról napra jobb lenni. Attól, hogy még nem értem el a célhoz, vagy talán aktuálisan nem tettem meg mindent, mégiscsak tettem valamit – és ez a valami sokkal jobb, mint a semmi. 

Sarah Chai/pexels.com

Így gondolja a Jump formáció is

Ez egy viszonylag új klímamozgalom, ami elsősorban a fejlett országok lakosságát célozza meg. Olyan javaslatokkal áll elő, amiket viszonylag könnyen beépíthetünk a mindennapjainkba. Tehát nem fogjuk azt érezni, hogy ha ezeket a változtatásokat alkalmazzuk, bevezetjük a saját háztartásunkban, akkor azzal időben és térben is visszalépünk. Nem az az elsődleges cél, hogy egy önellátó faházban éljünk, miközben sosem hagyjuk el a lakóhelyünket öt kilométernél nagyobb sugarú körben.

A Jump mozgalom tagjai arra kérik az embereket, hogy mindenki a maga életmódjához mérten, egyelőre 3, vagy 6 hónapra vállalja, hogy betartja az alábbi szempontokat.

Azt szeretnék, ha tennénk egy próbát és mindannyian látnánk, hogy ezek a feltételek könnyen megvalósíthatóak, elérhetőek, élhetőek és nem járnak óriási lemondásokkal. A kampány célja ugyanis az, hogy megmutassa, lehet (sőt, javasolt) környezettudatosan élni, miközben nem érezzük azt, hogy megfosztottak minket a civilizált életünktől. Ha pedig elindulunk ezen az úton, akkor nem is akarunk letérni róla. Napról napra észrevesszük majd, mennyi mindent tehetünk még.

A Leedsi Egyetem tudósai által készített kutatás megerősítette, hogy nagyon sokat számít, egyéni szinten mit teszünk. Megállapították, hogy ha ezt a 6 kötelezettségvállalást mindenki a magáénak érezné, akkor már azzal negyedével csökkenthetnénk a károsanyag-kibocsátásunkat. 

De mi is ez a 6 alapvető lépés?

1. Élelmiszerek: étrendbeli változások, a pazarlás kerülése

Az első lépés az, hogy reformáld meg az étrendedet, aminek nem csak a bolygó, hanem az egészséged és a testsúlyod is hálás lesz. Azt kérik tőled, hogy fogyassz minél nagyobb arányban növényi élelmiszereket, válassz valamilyen növényi alapú étrendet. Kerüld a pazarlást, fogyassz egészséges adagokat és részesítsd előnyben a helyi, szezonális termékeket. Ez óriási lépés és hihetetlenül sokat segíthetsz vele a környezetednek. Enni kell, minden egyes étkezésünknek van ökológiai lábnyoma, ezért nem mindegy, miből mennyi kerül a tányérunkra.

2. Öltözködés: kevesebb ruhavásárlás, csak minőségi darabok

A szakértők szerint sokkal kevesebb ruhát kellene vennünk, különösen újonnan. Azt mondják, hogy évente legfeljebb három új darabot lenne szabad vásárolnunk, de felnőttként ez nem éppen egy tarthatatlan dolog. Ha a jó minőségű, környezettudatos ruhákat részesíted előnyben, akkor azokat sosem egy-két évre veszed, hanem adott esetben évtizedekre, vagy egy életre. Amennyiben ezekhez a csodaszép darabokhoz vásárolsz minden évben két-három új, aktuálisan trendi ruhát, akkor azzal igazán fenntartható és átlátható, stílusos gardróbod lehet. 

3. Elektronika: legalább 7 évig használd az elektromos kütyüidet

Ez már nagyobb kihívásnak tűnik. Főleg azért, mert jellemző módon nem direkt vásárolunk új elektromos készülékeket, hanem azért, mert az előző tönkrement. Sajnos ez egy olyan terület, amin a gyártóknak is változtatniuk kellene (pl. a javítás lehetővé tételével), de azért mindannyian tehetünk a cél érdekében. Többek között azzal, hogy nem akarjuk mindig a legújabb eszközöket, nem tekintünk selejtként valamire azért, mert van nála újabb – főleg, ha az eredeti is tökéletesen ellátja a funkcióját. Ha pedig mégis vásárolnunk kell, akkor megbízható, lehetőség szerint környezettudatos márkákat választunk. 

4. Repülő: kevesebb alkalommal utazz

Ez sokaknak nagy kihívás, másoknak viszont meg sem kottyan. Azok, akik folyton úton vannak, el sem tudják képzelni, hogy eleget tegyenek ennek a kihívásnak. Azonban azok, akik egyébként sem engedhetik meg maguknak a nagyobb utakat, könnyedén teljesítik. A lényeg itt is az, hogy átgondold a lehetőségeidet. A javaslat szerint háromévente legfeljebb egy rövidebb távú, nyolcévente pedig egy hosszú távú utat engedélyezzünk magunkat repülővel. 

5. Autó: ha nem muszáj, ne utazz személygépjárművel

Amennyiben van rá módod (és a legtöbbünknek van), válaszd a tömegközlekedést, vagy a többi, alternatív és környezetbarát közlekedési módszert. Ha legközelebb körülnézel a dugóban, láthatod, hogy szinte minden autóban egy-két ember ül: ez kész pazarlás! Nagyon elkényelmesedtünk, ez tény, és meg is van az eredménye. A Jump ajánlása szerint, amennyiben megtehetjük, szabaduljunk meg az autónktól. Ha ez nem lehetséges, akkor legalább csökkentsük a használatát és tartsuk meg a járműveinket hosszabb ideig.

6. Válassz ki legalább egy további lehetőséget

Végül, de nem utolsó sorban arra kérnek mindannyiunkat a klímamozgalom szakértői, hogy az említetteken felül válasszunk legalább még egy lehetőséget, amit aktuálisan bevezetünk az életünkbe. Ez lehet nagyobb volumenű, pl. áttérés megújuló energiára, vagy az otthonunk leszigetelése. De kisebb, ám hasonlóan jelentős változtatások is szóba kerülhetnek. Például elkezdhetsz környezetbarát termékeket használni a háztartásban, nekiláthattok a komposztálásnak, a csomagolásmentes vásárlásnak, az esővízgyűjtésnek öntözéshez, és így tovább.

klenova/depositphotos.com

Vágj bele még ma!

A szakértők hivatalosan is elindították a kampányt, amit tekintve kihangsúlyozták, a céljuk az, hogy minél több típusú embert bevonjanak a programba. Elmondták, hogy széles körben elterjedt a nézet, miszerint az egyéni fellépések gyakorlatilag jelentéktelenek, haszontalanok és ők ez ellen igyekeznek fellépni. Szerintük amellett, hogy követelnünk kell a kormányoktól, hogy alapjaiban változtassák meg a környezetvédelmi törekvéseiket és élvezzen a fenntartható életmód egyértelmű prioritást, rendkívül fontosak az egyéni lépéseink.

A program egyik szóvivője, Tom Bailey elmondta, hogy az elmúlt 15 évben már sok országban dolgozott és azt vette észre, hogy az egyéni döntések igenis elindítottak egy folyamatot. Egyfajta lépcsőzetes hatást fejtettek ki: a változtatás először családi, majd közösségi fellépést eredményezett és számos országban hozzájárult a rendszerszintű mozgalomhoz. Bailey elmondta, tudja, hogy nem képes mindenki elkötelezni magát az összes szempont mellett. Nem is az a cél, hogy a hiányosságokat hangsúlyozzák. Azt szeretnék, ha mindenki megtenné, ami tőle telik és ezt eredménynek, ne pedig értelmetlen erőfeszítésnek tekintse. 

 „Ez nem a kőkorszakba való visszatérés, csak az egyensúly megtalálása. Éljünk az igazi örömöknek, ne pedig a tárgyaknak!”

– zárta mondandóját. 

VIDEO A legnyugodtabb kutyafajták

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!