Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 11. bejegyzés: Lélekterápia az őszi...

11. bejegyzés: Lélekterápia az őszi búskomorság ellen: egy elfelejtett barátság

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

És valamilyen furcsa oknál fogva ilyenkor mindig eluralkodik rajtam az őszi búskomorság. Persze tudom én, hogy ennek az évszaknak is vannak rejtett szépségei (például óraátállításnál az a bizonyos plusz egy óra alvás kifejezetten szimpatikus), de ennyivel azért még nem sikerült levennie a lábamról. Állandóan fúj a szél, gyülekeznek a zivatarok – most őszintén, kinek van kedve ilyenkor kimozdulni otthonról? Így hát a héten kihagytam a szokásos tornámat, és lemondtam a találkozót Kittivel, mindezt azért, hogy a lakásban unatkozzak egyedül. Eszméletlen jó program, mondhatom… De még így sem sikerült rávennem magam bármi hasznosra.

Kedd este már filmet nézni sem volt kedvem, így hát elkezdtem rendet rakni az íróasztalomon, és egy papírkupac alján rátaláltam a nyár eleji listámra. Bevallom, kicsit szentimentális hangulatba kerültem. Mielőtt összeírtam volna azt az öt pontot, a lelkivilágom romokban hevert, és már-már biztos voltam abban, hogy ez bizony az örökkévalóságig így is marad. Erre tessék! Egy kis elhatározással és baráti segítséggel kimozdultam a csigaházamból, sőt, még a volt barátommal is szembe tudtam nézni (remegő lábakkal és a világ legbénább monológjával, de az is valami). A régi és a mostani Dóri között fényévnyi távolságok vannak, és eszem ágában sincs visszafelé haladni az úton. Így hát újabb elhatározásra jutottam: nemcsak hogy folytatni fogom az átalakulást, de motiválom magam néhány kihívással!

Legelőször is, megváltoztatok valamit a külsőmön. Persze olyan sok lehetőségem nem volt, hiszen nem a Sims játék egyik karaktere vagyok, de egy aranybarna hajszín egész elfogadható ötletnek tűnt. Elvégre minden lány tudja, hogy szakítás után egy új frizura gyógyítóan hat a lélekre, és bár én már szerencsére túl vagyok ezen a szakaszon, egy kis megerősítés mindig jól jön. Úgyhogy nagyon örültem, amikor a munkatársam, aki mellékesben vállal egy kis fodrász munkát, keresett nekem egy szabad időpontot másnapra.

Olvass még a témában

Kívül belül felfrissülve

Szerda délután már vadiúj frizurával libbentem be a lakásomba, és tényleg úgy éreztem, mintha kicseréltek volna.

Oldalak: 1 2 3 4 5

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/5
Következő»
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!