Nem sokkal a 25. születésnapom után eljutottam arra a pontra, amikor az életem leginkább egy unalmas filmre kezdett el hasonlítani, amelyet valamilyen oknál fogva minden nap újra végigjátszottam. A korai ébresztő miatt majdnem teljesen biztos voltam benne, hogy fáradtabb vagyok, mint lefekvés előtt, a szemem alatti karikák pedig ugyancsak ezt bizonyították. A munkahelyemen aztán többet néztem a faliórát, mint a monitort, amikor pedig délután, hazafelé átléptem a lakásom küszöbét, mintha egy fekete lyukon haladtam volna át, ahol az idő dupla gyorsasággal telik, és minden ismétli önmagát.
Azt hiszem, szükségem is volt egy univerzum méretű jelre, ami kizökkentett az addigi életemből, hogy végre egy teljesen új történet főszereplője legyek – mert az biztos, hogy az eddigiért sosem kapnék Oscar-díjat.
Mikor leültem este a laptopom elé és megnyitottam a Facebookot, rögtön szembetaláltam magam az egyik rémálmommal: életem eddigi legnagyobb szerelme hivatalosan is eljegyezte a barátnőjét.
Percekig mozdulni sem tudtam, és őszintén reméltem, hogy mindjárt megszólal az ébresztőórám, és kiderül, hogy ez az egész nem valóság. Hiszen csak fél éve kezdődött a kapcsolatuk (próbáltam nem emlékeztetni magam, hogy valójában a szakításunkra is ekkortájt került sor), és máris az esküvőjüket tervezgetik. És mit tudok én felmutatni ez idő alatt? Még a telefonszámomat sem kérte el azóta senki.
Ahogy ott ültem a laptopom előtt, mintha villám csapott volna belém, ráeszméltem. Az elmúlt években hazudtak nekem, felültettek, megcsaltak, és a szívem is összetörték. Amikor pedig valaki rákérdezett a korábbi kapcsolataimra, csak ezek a rossz dolgok jutottak eszembe. És talán épp ez a baj velem. Talán ahelyett, hogy ennyire ragaszkodom a csalódásokhoz, inkább el kellene engednem őket. Hiszen valójában mennyi csodálatos emléket hoztak magukkal, amiket részben már el is felejtettem. Az első csókok, az első szeretlek, vagy a pillanat, amikor az éjszaka közepén egy „hiányzol” üzenetre ébredtem fel. Lehet, hogy először nekem kell változnom, hogy minden más is megújuljon körülöttem…
Úgyhogy kinéztem az utcán sétáló emberekre, hallgattam a nevetésüket, figyeltem a lágy esti szellőt, és megkérdeztem magamtól:
Létezik ennél tökéletesebb nap ahhoz, hogy megváltoztassak egy életet, egy személyiséget… egy esetleges jövőt?
Csakhogy ezúttal nem a saját hibáimat fogom összegyűjteni, hiszen ezekre épp eleget gondolok nap mint nap. Jobb ötletem támadt. Mi lenne, ha inkább azt dönteném el, ki szeretnék lenni?
- A sportos, aki nem csak a busz után hajlandó futni
- A nő, aki legalább olyan sokoldalú, mint egy dobókocka
- Valaki, aki nem fél igent mondani az új dolgokra
- Egy szingli 25 éves, aki sosem unatkozik
- A lány, akinek megjegyzik a nevét
Tudtam, hogy rengeteg munka áll még előttem, de ahogy az egyik kedvenc dalomban is mondják: minden rózsa vetőmagból kel ki, és minél többet esik, annál szebben virágzik. Az életemben pedig mostanában elég gyakran volt beborulva az ég, úgyhogy azt hiszem, épp itt az ideje, hogy végre kisüssön a nap. És van egy olyan érzésem, hogy ezen a nyáron ebből nem lesz hiány.
Nem telt bele egyetlen hét, és a rózsabokor legelső virága növekedni kezdett, ezzel pedig kezdetét vette a legkalandosabb történetem, „Újratervezés: Szerelem”.