Sosem találnád ki: ebben a korosztályban isznak a legtöbbet a nők

Sosem találnád ki: ebben a korosztályban isznak a legtöbbet a nők

Címlap / Egyéb / Sosem találnád ki: ebben a korosztályban isznak a legtöbbet a nők / 2. oldal

Inkább kompenzálnak, de az alkoholról nem akarnak lemondani

Bár az egészséggel kapcsolatos aggodalmak arra kényszerítik az idősebbeket, hogy csökkentsék az alkoholfogyasztásukat, sokan inkább kompenzálni próbálnak. Többen nyilatkoztak úgy, hogy inkább többet mozognak, egészségesebben esznek, mint hogy kevesebb alkoholt fogyasszanak.

A tanulmány szerzői hozzátették, hogy a középkorú nők hajlamosak arra, hogy inkább az ivás társadalmi előnyeit helyezzék előtérbe, szemben pl. az egészségügyi kockázatokkal. Sokak szerint a norma, a mindennapok részévé vált az alkoholfogyasztás, amit közösen űzünk a családtagokkal, barátokkal, gyakorlatilag a többségnek fel sem tűnik, hogy akkor is alkoholhoz nyúl, amikor ezt semmi sem „indokolja”. 

Ahogy én is, úgy sokan arra asszociálnak, hogy a fiatalabbak többet isznak, hiszen többet mozdulnak ki, gyakrabban járnak szórakozni.

Azonban az eddigi tanulmányok alapján úgy tűnik, a fiatal nők kevesebbet isznak, mint idősebb társaik. 

 „A fiatalabb nők kezdenek kevesebbet inni és az alkoholfogyasztók aránya is csökkent, ezzel párhuzamosan viszont nőtt azoknak a 60 év feletti nők száma, akik rendszeresen meghaladják az egy alkalomra vonatkozó irányelveket”

– teszi hozzá dr. Julie Dare.

Míg a tanulmány sok hasonlóságot mutatott az ausztrál és a dán nők között, az egyik érdekes kulturális különbség az volt, ahogyan az ausztrál nők gondolkodtak az alkoholról a stressz kapcsán.

„Ha az ausztrál nők életében valamiféle szorongás volt, akkor azt hitték, hogy elfogadható az ital. Egészen nyitottak voltak erre a mondásra: Csak rossz napom volt, innom kellett – ezt hajtogatták. A dán nők azonban másként gondolkodtak, ők elmondták, hogy nem elfogadható azért inni, mert idegesek. Úgy vélték, nem szabad mankóként használni az alkoholt a problémákkal való megküzdéshez” – tette hozzá a szakértő.

Oldalak: 1 2

»

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást