HD meg digitális hangzás ide vagy oda, a moziba járásnak van egy fajta varázsa. Ki tudja, talán ehhez még az idegesítő, minden mozi nézőterén fellelhető alakok is hozzátartoznak, akiken aztán bosszankodhatunk egy kicsit. Lehet, hogy nélkülük nem is lenne az egész az igazi, de azért az adott pillanatban úgy érezzük, nélkülük valahogy jobban élveznénk a vetítést.
A késő(k)
Hacsak nem olyan vagy, mint Woody Allen az Annie Hallban, aki inkább bele sem kezd a filmbe, ha előtte a reklámokról lemaradt, akkor talán még megbocsájtod, ha valaki az előzetesek alatt elsomfordál előtted, de mindig lesz valaki, aki a film első jeleneteibe, gyakorlatilag az átszellemülésed legintimebb pillanataiba gázol bele.
És mondanunk sem kell, természetesen középre szól a jegye.
Gyakran a késők csoportosan érkeznek, és persze, hogy eltévesztik a sort. És igen, ők is középre ülnek.
A hangosan suttogó
Tulajdonképpen az is lehet, hogy érdekes megjegyzéseket tesz, és hát lássuk be, nem is vádolhatjuk, ha úgy érzi, ki kell adnia valamit abból a súlyos tényanyagból, ami az agyát nyomja, de valószínűleg annak, hogy a főszereplő színésznőnek mi volt az első komolyabb szerepe, vagy hogy a rendező kiktől inspirálódott, talán olyasmi, amit csak a film megtekintése után szeretnél elolvasni vagy meghallgatni.
A folyamatos audiokommentár azonban így élőben nem olyan élvezetes.
A hangosan rágcsáló
Olyan, mintha egy faforgácsoló üzem telepedett volna a mögötted lévő sorba. De tényleg, most popcornt rágcsál, vagy anyacsavart?
Az isten szerelmére, hát tényleg hátra kell fordulnod, hogy segíts neki kinyitni azt a nyomorult cukros zacskót, vagy zörög vele még 5 percig?
Ha pedig azt hiszed, hogy legalább addig csend lesz, míg az üdítőjét issza, nagyot tévedsz. Ijesztőbb a hangja, mint egy vízforgatásos ipari tartálynak.
Az sms-ező
Az, hogy levette a hangot, egy dolog, de ez még nem jelenti azt, hogy nem égeti ki a retinádat a telefonja fénye, amikor a vaksötét moziban ülve gyullad fény a melletted ülő agyában a holnapi vacsorát illetően, és gyorsan be is pötyögi az anyukájának a bevásárlólistát.
A pár, aki túl közel kerül egymáshoz
Ne legyünk házsártosak: mindannyian voltunk fiatalok, és tudjuk, milyen érzés, amikor a moziban ülve izzad a tenyerünk és torkunkban dobog a szívünk, a filmből pedig semmit sem jegyzünk meg, mert csak azon jár az eszünk, összejön-e az a bizonyos első csók, vagy sem.
De amikor a párok itt nem állnak meg, és szinte egymás székébe mászva mutatnak be olyan jeleneteket, amelyek esetenként messzebb mennek, mint a vásznon futó ominózus film szerelmi jelenete, akkor azért kikattan a jóízlésmérő.
A kérdezgető
Mindenki most látja először ezt az embert, úgyhogy bármilyen meglepő, mi sem tudjuk, hogy ki az, és azt sem tudjuk, ki volt a titokzatos telefonáló, mert nem olvastuk előre a forgatókönyvet, a gyilkos kiléte pedig pláne homályban marad egyelőre előttünk, és őszintén szólva jól is van ez így.
A költői kérdéseket a nézőtér sötétjébe lehelő alak egyértelműen a mozilátogatók legidegesítőbbjei közé tartozik.
A hangosan nevető
Az első néhány alkalommal még talán vicces is, és tulajdonképpen nincs is azzal semmi baj, ha valaki szívből és hangosan nevet.
De amikor a harmadik poénról maradsz le az öblös kurjongatás miatt, vagy az egyszeri néző egyszerűen nem szelektál, és kéretlenül osztogatja a hahotát mókás és kevésbé mókás jeleneteknek is, akkor előbb vagy utóbb, de betelik a pohár.
