Az angol The Telegraphon megjelent, 1000 édesapa és édesanya segítségével végzett tanulmány szerint a legtöbb szülő még négy órát sem tud éjszaka zavartanul, megszakítás nélkül pihenni. Pontosan azért, mert vagy el kell látnia a babát, vagy mert arra is felébred, amire korábban meg se rezzent. Az újszülöttet nevelők 64%-a nyilatkozott úgy, hogy ebbe a csoportba tartozik.
A kisgyermekes szülők több mint fele a létminimumhoz szükséges alvásmennyiséget sem tudja kipipálni. Ez borzasztóan hangzik, de még mindig sokkal jobb, mint az a 12%, akiknek az elmondása szerint 2,5 óra sem jut egyhuzamban.
Ez azt jelenti, hogy a friss szülők nagyon komoly alváshiányt halmoznak fel, aminek számos hátulütője akad. Ilyen a figyelmetlenség, a hangulatingadozás, a türelmetlenség, de a depresszió sem éppen ritka dolog. Mindezek sajnos nem csak a hétköznapokat nehezítik meg, a párkapcsolatokra is rányomhatják a bélyegüket. Nem véletlenül mondják, hogy a gyermek érkezését csak a nagyon erős szerelmek élik túl. Csak a támogatói kapcsolatok azok, amik korábbi formájukban, minőségükben tudnak folytatódni az utód érkezését követően.
Röviden és tömören: a felmérésből kiderült, hogy ha nem csak az éjszakai alvásokat, hanem a napközben „lopott” szundításokat, rövid elalvásokat is beleszámoljuk a napi átlagba, akkor is az első két évben félévnyi alvástól búcsúzhatnak a szülők. Olvass még a témában
BLW: a falatkás hozzátáplálást választotta a kisgyermekes anyuka, ma már sokan tanulnak tőle
Ezt hozza 2026. április 24. a numerológia szerint: tökéletes nap, hogy meghallgasd a másikat
Fényes, erős haj egy régi japán titokkal – próbáld ki a rizsvizet
Van 3 csillagjegy páros, amely a legtisztább szerelemben egyesülhet
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




