A kismamalét nem csak púderszínű felhőcskék közt úszó babamosolyú boldogságból áll. A babával együtt megszületik a szülőben az addig még soha nem tapasztalt aggódás, az állandó kényszeres jelenlét és a kínzó kialvatlanság érzése. De mit mutatnak a statisztikák?
Azt hiszem, nincs olyan szülő, aki valamivel „ne járna pórul”, amikor megszületik a gyermeke. Van, aki előbb, mások később szembesülnek a nehézségekkel. Több olyan ismerősöm is akadt, akiknek tökéletesen jól aludt a csecsemője az első pillanattól kezdve. Legfeljebb enni keltek fel, aztán nyomban vissza is aludtak. Napközben is ezt a menetrendet folytatták, a kettő között pedig édesdeden nevetgéltek.
És akkor ott volt az én kislányom, akit álló nap nem lehetett lerakni, szegényt iszonyú hasfájás kínozta, amin gyakorlatilag egyáltalán nem tudtunk segíteni.
Bár éjszaka viszonylag jól aludt, a nappalok annyira kimerítettek minket, hogy egyáltalán nem tudtuk kipihenni magunkat. Nem tagadom, irigyeltem azokat a szülőket, akik kipihentek és nyugodtak tudtak maradni. Azonban most már látom, hogy a kezdeti nehézségek nem voltak hiábavalóak. Sikerült erősen összecsiszolódnunk – nem csak mint szülő-gyermek, hanem mint család is- ráadásul úgy érzem, hogy a későbbi gyors fejlődés is az első, húzós évnek köszönhető.
A kislányom gyakorlatilag egész nap a kezemben volt, vagy kendőben csücsült, vagy hintában ült – eközben persze sokat beszéltem hozzá, énekeltem neki. Ennek tudom be, hogy nagyon korán elkezdett választékosan beszélni és hamar megtanult járni is. Innentől kezdve pedig nem csak önálló lett, hanem az éjszakáink is viszonylag jól rendeződtek.
Aztán persze nekünk is közbeszólt a fogzás, néhány megfázás, de az elmúlt években teljesen a feledés homályába merültek az akkori hónapok. Nem csak azért, mert idővel minden megszépül, hanem mert olyan alvásmegvonásban volt részem, ami mellett a mindennapos koncentráció is nehezemre esett – nemhogy most, a visszaemlékezés.
Mit mutatnak a statisztikák?
Az alvásigényünk nem egyforma, még egyénenként is sokat változik az évek múlásával.
Egy felnőttnek minimum öt órányi folyamatos alvásra van szüksége.
Nos, aki szülő, az pontosan tudja, hogy ez nagyon sok éjszaka nem több, mint egyszerű vágyálom. A legtöbb csecsemő három-négy óra után ébred, ráadásul az anyák jóval éberebben alszanak, mint korábban, tehát amíg alszanak sem tudnak elmélyedni az igazi pihenésben. Ennek persze megint az a fránya evolúció az oka: az éjszakai veszélyforrásokat éppúgy el kell hárítani, mint az éhes csecsemő sírását. Hol volt akkoriban még a légzésfigyelő?!
Az angol The Telegraphon megjelent, 1000 édesapa és édesanya segítségével végzett tanulmány szerint a legtöbb szülő még négy órát sem tud éjszaka zavartanul, megszakítás nélkül pihenni. Pontosan azért, mert vagy el kell látnia a babát, vagy mert arra is felébred, amire korábban meg se rezzent. Az újszülöttet nevelők 64%-a nyilatkozott úgy, hogy ebbe a csoportba tartozik.
A kisgyermekes szülők több mint fele a létminimumhoz szükséges alvásmennyiséget sem tudja kipipálni. Ez borzasztóan hangzik, de még mindig sokkal jobb, mint az a 12%, akiknek az elmondása szerint 2,5 óra sem jut egyhuzamban.
Ez azt jelenti, hogy a friss szülők nagyon komoly alváshiányt halmoznak fel, aminek számos hátulütője akad. Ilyen a figyelmetlenség, a hangulatingadozás, a türelmetlenség, de a depresszió sem éppen ritka dolog. Mindezek sajnos nem csak a hétköznapokat nehezítik meg, a párkapcsolatokra is rányomhatják a bélyegüket. Nem véletlenül mondják, hogy a gyermek érkezését csak a nagyon erős szerelmek élik túl. Csak a támogatói kapcsolatok azok, amik korábbi formájukban, minőségükben tudnak folytatódni az utód érkezését követően.
Röviden és tömören: a felmérésből kiderült, hogy ha nem csak az éjszakai alvásokat, hanem a napközben „lopott” szundításokat, rövid elalvásokat is beleszámoljuk a napi átlagba, akkor is az első két évben félévnyi alvástól búcsúzhatnak a szülők.