Mindig jelen van, és végig nő
Az elemzés, amelyet a Rest Less – egy 50 éven felüliekre specializálódott karrier- és tanácsadási weboldala – készített, a Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) adatait vizsgálta meg, és ez alapján közölte, hogy ebben a korban a nők fizetése 28%-kal alacsonyabb, mint a férfiaké.
A tanulmány azt is kimutatta, hogy a nők fizetése átlagosan nyolc százalékkal csökken 50 éves korukban, míg a férfiak négy százalékkal. Ez az eltérés enyhén csökken a következő évtizedben, de továbbra is 27,6%-kal folytatódik a nyugdíjkorhatárig.
Stuart Lewis, a Rest Less alapítója elmondta: „Az adataink azt mutatják, hogy az 50 éves nők esetében a legkisebb az esélye, hogy egyenlő fizetést kapjanak a férfiakkal.” „Az ötvenes éveikben járó nők több fronton is küzdhetnek az egyenlőségükért a munkahelyeken, egyrészt a koruk, másrészt a nemük miatt” – tette hozzá. Olvass még a témában
Az elemzés azt is kimutatta, hogy mindkét nembeli munkavállalók a 40-es éveikben érik el a csúcsot a fizetésük tekintetében, ám ez korántsem azonos összeget jelent. Amikor a legtöbbet keresik életük során, a férfiak átlagos fizetése 46 213, a nőké pedig 34 665, ami 11 548 fontos, csaknem 25%-os különbséget jelent.
Összességében az ONS adatai azt mutatták, hogy a nemek közötti bérszakadék végig jelen van, az életkor előrehaladtával pedig növekszik: 18 és 21 éves kör között még „csak” 18%, a legkisebb pedig a 20-as években járók körében, de ekkor is 13%.
