Fókuszban / Otthon / Háztartás / Stílus / Test

Egyre zöldebbek a bevásárlásaim! A kedvenc természetes, fenntartható termékeim a dm-ből

Természetes kozmetikumok

A környezettudatos életmód és a környezetbarát termékek vásárlása még néhány évvel ezelőtt is komolyabb erőfeszítést és anyagi ráfordítást igényelt, mint most – minden drágább volt, ami nem szennyezett, és nagyon kevés lehetősége volt az embernek úgy élni, hogy minél kevesebb kárt tegyen a környezetében. Ma már szerencsére fordult a kocka, és a zöld életmód sokszor olcsóbb és egyszerűbb, már ha hajlandó az ember néhány apróságon változtatni.

Én eredendően lusta vagyok, és szeretem az egyszerű, könnyen elérhető dolgokat – éppen ezért, amikor úgy döntöttem, hogy zöldebben fogom élni az életemet, volt bennem egy kis félsz, hogy mekkora változást fog ez jelenteni számomra.

Kiderült, hogy nagyjából semennyit, maximum egy kis odafigyelést, azt is leginkább a vásárlásnál. Szerencsére most már nem kell a város másik feléig menni egy-egy környezetbarát termékért sem, és egyre nagyobb a központi fókusz is a fenntarthatóságon.

Ráadásul ezek a termékek már nem aranyáron mennek, sőt, sokukkal spórolni is lehet, ahogy az életmódváltással is: azzal például, hogy saját magamra főzök minden nap, és dobozolok, heti legalább tízezer forintot spórolok meg, és nem használok elviteles tálakat, nem rendelek, nem növelem a saját szénlábnyomomat minden egyes ebéddel. Ugyanez a helyzet azzal, hogy csapvizet iszom, és nem veszek mindennap néhány száz forintért palackozott vizet a boltban.

Tudtad például, hogy van már olyan sampon is, ami szinte teljesen természetes, szappanszerű állaga van, és papírcsomagolásban érkezik? Vagy, hogy nem kell vattakorongok százait elhasználni minden hónapban ahhoz, hogy le tudd mosni az arcodról a sminket, mert készülnek kifejezetten erre többször használatos arctörlők? Vagy hogy még a menstruációd is lehet sokkal környezettudatosabb, és nem kell rengeteg tampont és tisztasági betétet, valamint azok csomagolását finanszíroznod? 

Összeírtam a kedvenc környezettudatos termékeimet a DM kínálatából, itt szerzek be ugyanis nagyjából mindent, ami a zöldebb mindennapokhoz kell: ár-érték arányban is nagyon jó minden, és tudom, hogy a termékek minősége is ellenőrzött, és azt kapom a pénzemért, amit el is várok.

Arcápolás

Háttér: 55rova/pixabay.com

1.Pompom Megáll az idő szemránckrém

Nagyon sokáig kerestem olyan szemkörnyékápolót, ami nem túl agresszív (30 évesen még nem érzem, hogy mindenféle erős szemránckrémre lenne szükségem), de nem is olyan, ami fél másodperc alatt felszívódik, és olyan, mintha ott sem lett volna. A Pompom egy tökéletes állagú, szinte teljesen természetes alapanyagokból készült, ráadásul magyar termék. Nemcsak a szemránckrémet, de több terméküket is használom, és mindegyikkel maximálisan meg vagyok elégedve.

2. Naobay Detox 30 faktoros arckrém

30 felett már fokozottan figyelek arra, hogy ne lépjek ki az utcára legalább 30 faktoros fényvédő nélkül, és nagyon örülök neki, hogy a természetességet sem kell beáldoznom a fényvédők oltárán. A Naobay az én kombinált bőrömre is tökéletes, nem tömíti el a pórusaimat, de megfelelően hidratál, és még a napsugaraktól is védi a májfoltosodásra hajlamos arcomat.

3. Bulldog After shave balzsam original

Olvastad már?  5 trükk, amivel a magas sarkú viselése egyáltalán nem lesz kényelmetlen

A barátomat is kezdem kicsit a környezettudatosság felé nevelni, használ már például vászonszatyrot, és kerüli a műanyagot – a következő lépés a természetes kozmetikumok beszerzése volt, amit a Bulldog termékekkel kezdtünk el. Ez például aloe verát, camelinaolajat és zöld teát tartalmaz, és tápanyagokban gazdag, természetes összetevőket vonultat fel.

4. ebelin Duo mikroszálas arctisztító korong

Az egyik legnagyobb lépés a környezettudatos arcápolásomban biztosan az volt, hogy arctisztító korongot vásároltam a vattakorongok helyett – így gyakorlatilag megtizedeltem a fürdőszobában keletkező hulladékot, és sokkal jobban viseli a bőröm is, ha olyan puha anyaggal mosom, mint amilyen az ebelin korongja.

Hajápolás

Háttér: 55rova/pixabay.com

1.Balea Szilárd sampon Vanilla Sky

Az hagyján, hogy a szilárd sampon használatával nem keletkezik műanyag (én rengeteg sampont használok, úgyhogy ezzel jelentősen csökkent a műanyaghulladék-termelésem), de még olyan jó illata is lesz a hajamnak, amilyen egy másik sampontól sem volt! További plusz pont, hogy a termék nem tartalmaz szilikont sem.

2. AHALO BUTTER balzsam

Ugyan műanyagpalackban érkezik, de utántöltős, így nagyobb mennyiségű műanyagot csak az első vásárlásnál használunk el. Az AHALO balzsam teljesen természetes, 6 növényi vajat és 12 gyógynövényt tartalmaz, zöldtea-, boszorkánymogyoró-, narancs- és dió kivonat van benne, és elképesztően fényes lesz utána a hajam. Az ébenfa-kivonat pedig felfrissíti és illatossá teszi a hajat és a fejbőrt egyaránt.

Háztartás

Háttér: 55rova/pixabay.com

1.L’arbre Vert folyékony mosógél

A háztartási tisztítószereknél ritkán gondolunk arra, hogy meg lehet ezt is oldani zöldebben, pedig nem is olyan bonyolult: a mosópor helyett én például ilyen mosógélt használok, ami a hatékonyság mellett minimalizálja a hulladék keletkezését, az eneregia- és vízfogyasztást, valamint a vízszennyezést. Fehér és színes ruhákhoz, gépi és kézi mosáshoz egyaránt használható. Növényi alapú, és ugyan kicsit drágább, mint a hagyományos mosószerek, sokkal jobbat tesz a ruháknak is, a bőrünkről nem is beszélve.

2. Green emotion öko öblítő

Szintén növényi összetevőkből készül, és száz százalékban újrahasznosított csomagolásban érkezik, ami extra pirospont. Nagyon szeretem az öblítő illatát is, jobb, mint egy hagyományos ismert márka, és tovább meg is marad a ruhákon. Nikkel és króm tesztelt, foszfátmentes termék, ráadásul ár-érték arányban is legalább ott van, mint a kevésbé környezettudatos verziók.

3. L’arbre Vert Marseille öko folttisztító szappan

Hajlamos vagyok mindent leenni és leinni, ezért nekem fontos, hogy legyen otthon instant folttisztító is. A L’arbre Vert tisztítójában az győzött meg, hogy – bármilyen furán hangzik – üstben főzött, ls 99%-ban természetes összetevőkből áll. Ősi eljárással, állati zsír hozzáaadása nélkül készül, egyenesen Marseille-ből. Jártam egyszer Marseille-ben, ahol hagyományos szappant vettem helyi mesteremberektől. Annyira szerettem, hogy ezt is kipróbáltam, és teljesen bevált!

4. Green emotion Öko vízkőoldó és fürdőszobatisztító spray

A termékből van zsíroldó is, azt is szívesen használom – alapvetően a legzöldebb megoldás az lenne, ha a takarításhoz ecetet és szódabikarbónát vetnék csak be, de mint említettem, szeretem a kényelmes dolgokat, és nincs kedvem mindig ezzel vesződni, az ecet szagát pedig kifejezetten visszataszítónak találom. Ezért választottam ezt a megoldást: a vízkőoldó kizárólag természetes összetevőket tartalmaz, hipoallergén, növényi összetevőkből készült. Ráadásul a csomagolása is teljesen újrahasznosított.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást