Az ünnepi előkészületek őrült körforgásában egyre csak szervezkedünk, rohanunk és idegeskedünk, aztán amikor eljön a várva-várt pihenés ideje, akkor legtöbbször már csak azzal törődünk, hogy hogyan tudnánk minél több ínycsiklandozó karácsonyi finomságot belapátolni magunkba. Persze az edzést hajlamosak vagyunk kihagyni ebben az időszakban. Mindennek azonban meg is lesz az eredménye, például drágalátos plusz kilók formájában.
VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton
Kis Karácsony, nagy Karácsony – kis súlyfelesleg, nagy súlyfelesleg
Az ünnepek alatt végre ellazulhatunk, s ilyenkor az olyan tipikus karácsonyi édességekből, mint szaloncukor, bejgli, mézeskalács és zserbó, igen embert próbáló feladat keveset fogyasztani, hogy az isteni töltött káposztát már ne is említsük. Na, mármost ezt a résnyi szünetet használják ki a fránya zsírpárnák. Bizony szaporán támadásba lendülnek ellenünk, vagyis alattomosan felkúsznak ránk.
Has-, comb-, fenékpárnák – nekik mindegy, a lényeg, hogy otthont találjanak maguknak. Persze mi ennek korántsem örülünk és az újévben szomorúan szemléljük magunkat a tükörben: utálatos úszógumi, hurkás lovaglónadrág és lötyögő felkar lett a lakótársunk. Ez nem éppen örvendetes, de ne aggódj, nem vagy egyedül, emberek milliói szembesülnek hasonló problémákkal világszerte.
Ilyenkor persze nagyon népszerű „Jövőre többet mozgok” típusú újévi fogadalmakat tenni, ám ezeket megvalósítani már kevésbé egyszerű. A fogyás és az alakformálás témaköre persze nemcsak karácsony után van porondon, hiszen manapság talán nincs is olyan ember a világon, aki 100%-ban meg lenne elégedve a testével.