Hogyan keverj egészséges müzlit? Minden napra egy recept

Hogyan keverj egészséges müzlit? Minden napra egy recept

Címlap / Életmód / Receptek / Hogyan keverj egészséges müzlit? Minden napra egy recept

A kása az első fogások között szerepelt az őseink étlapján, és évezredeken keresztül az egyik legfontosabb étel volt az ember számára. Ragaszkodásunk a gabonafélékhez mélyen gyökerező emberi vonás, mivel szinte a kezdetek óta az életünk része. Megkedveltük, megszoktuk, fogyasztásuk nem is kérdéses, viszont az idők folyamán feledésbe merült az az ősi tudás, hogy hogyan lehet ezt helyesen tenni.

Elevenítsük fel kicsit a múltat, így ha szeretnéd, kipróbálhatod az „ősi” reggelit, a kását. Ha most azt gondolod, hogy: „Ez tiszta őrület, hogy lenne nekem erre időm, meg különben is, még a hangzása is rémes, még hogy kása, na persze”. Akkor azt válaszolnám, hogy talán nem valami trendi kifejezés, de annál jobb tud lenni a valóságban. És te is tudod, hogy arra van időd, amire szakítasz. A táplálkozás az egyik legfontosabb feladatunk, szóval érdemes rá elegendő időt szánni. Hogyan? Egy kis furfanggal és előrelátó tervezéssel. Igyekszem rögvest néhány konkrét ötlettel is szolgálni ehhez, hogy segítselek elindulni a kásakészítés útján.  

A változatosság megörvendeztet

Őseink idejében ez még természetes volt, hiszen azt fogyasztották, amit találtak. Ezért a kásáikat is magok szokatlanul bőséges keveréke alkotta. Ahogy növekedett a termesztés aránya, bekövetkezett a növények szelektálása, megnőtt a mennyisége egyik- másik gabonának és nemesített zöldségnek, közben egyre csökkent a felhasznált növények köre. Míg aztán eljutottunk oda, hogy a többezer ehető növény közül jószerivel csak néhány tucat kerül az asztalainkra. És ez még lehet, hogy optimista becslés volt. Az alapod tehát készülhet egyféle gabonából, de akkor jobban teszed, ha váltogatod, pl.: mindig az adott naphoz illőt fogyasztod. Ha szimpatikusabb számodra egy keverék, akkor arra figyelj, hogy ne csak azt a néhány evidens fajtát fogyaszd, hanem szerezz be az „elfeledettebbek” közül is, pl.: hajdinát, kölest, rozst, árpát, amarántot etc.

Az emészthetőség lényeges szempont

Az egész magvak főzés illetve csíráztatás nélkül emészthetetlenek. A pelyheket áztatással, főzéssel vagy pirítással teheted könnyebben emészthetővé. Akinek kicsit gyengébb az emésztése, jobban fogja tolerálni a granola jellegű müzliket, mint a „nyerseket”. A fermentálás is egy érdekes lehetőség, amivel megkönnyíthetjük a szervezetünk dolgát. A gabonafélék fermentálhatók nyersen, viszont a főzést sajnos nem élik túl a mikroorganizmusok.

A főzött gabona tejsavas erjesztése egyszerűen zseniális, miután rendkívül ízletes, élőflórás és könnyebben emészthető kását kapunk.

Megértem, ha ez esetleg most eléggé furán hangozni számodra, először én is ledöbbentem tőle, de kipróbáltam, és fantasztikus. Egyik kedvencem a fermentált köleskása, aminek a receptjét lentebb találod, én csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. 

Tápláló és értékes

Éles határt kell húznunk a reggeliző pelyhek, amik teljesen finomított alapanyagokból állnak, és a több- kevesebb hasznos összetevőt tartalmazó, készen kapható müzlik közé is, és vannak a prémium müzlik, amik annyiban mások, hogy többféle és különlegesebb gyümölcsöt és olajos magvat tartalmaznak. A pelyhesek előnye az, hogy a teljes gabonamagot tartalmazzák, ezáltal beltartalmi értékei előnyösebbek, a hátrányuk szintén ebből fakadóan az, hogy rövidebb az eltarthatósági idejük, romlékonyabbak.

Egy örökérvényű ajánlás: teljes kiőrlésűből csak bio minősítésűt vegyél, mivel a növényvédőszerek a héjjal is érintkeznek. tehát ilyen tekintetben a hagyományos fehér termék még egészségesebbnek is mondható.

„Adalékanyagok”

Végre elértünk az igazán izgalmas részhez, vagyis, hogy miket tehetünk bele, amitől még értékesebb lesz. A friss és az aszalt gyümölcsdarabok csodásak, de a kandírozottakat kerülni kellene, mivel azok túl sok hozzáadott cukrot tartalmaznak és már nagyon kevés közük van a hajdani gyümölcshöz. Az aszalt gyümölcsből érdemes kénezetlent keresned, kevésbé szép, mint kénezett társai, de sokkal finomabb és jóval egészségesebb. Olajos magvakból is tehetsz ízlés szerint, minél változatosabban, és egy kevéske magvaj is pompás ízt ad. És akkor jöhetnek még egyéb magfélék, a lenmagot nem ajánlanám mindennapos használatra, az azték zsálya magja jobb választás. Szenzációs energiabomba még a zúzott kakaóbab. Végül minden esetben, különösen ha gyümölcs is van benne, feltétlenül javasolt erjedést gátlót tenni bele: valódi fahéjport vagy vaníliát.

Minden napra más kása

A hét minden napjára ajánlok egy receptet, persze te nyugodtan a saját ízlésed szerint alakíthatod őket. Ezek csak példák, semmi sincs kőbe vésve. Mielőtt még elszörnyülködsz, tudom, hogy a zacskós müzli sokkal gyorsabban készen van, de a minőségi étkezés mégis másképpen hat a jelenedre, és kifizetődőbb lesz a jövőben. Spórolhatsz az idővel, ha egyszerre nagyobb adagot főzöl, mert néhány napig hűtőszekrényben eltarthatók, sőt ha fermentálod, akkor meg akár hetekig is.

Hétfő: a rizs napja, szunnyadó Hold- erői víz hatására ébrednek fel. A legjobb a barna rizs, amennyiben bio. Kicsit lassabban készül el, mint a fehér, ezért be lehet áztatni főzés előtt 6- 8 órára.

Tejben rizs extrákkal: 60 g rizst főzz meg 250 ml kókusztejben kis lángon, lefedve. Hagyd hűlni, majd keverj hozzá 100 g túrót, 100 g fekete áfonyát, egy csipet vaníliát, és édesíts, ha szükséges. Bármilyen kedvedre való gyümölccsel kipróbálhatod, akár aszaltakkal is.

Kedd: a marsikus lendületességgel bíró árpa napja, ami ideális a fizikai test megerősítéséhez.

Aszalt szilvás árpakása: az árpapelyhet 2-3- szor annyi tejben főzd puhára. Adj hozzá fahéjat, kisebb darabokra vágott aszalt szilvát, és csorgass rá kókuszvirág szirupot.

Szerda: az aranysárga köles tartozik ehhez a naphoz, mivel a Merkúr mozgékonysága hatja át.

Fermentált kása: a megfőtt, kihűtött kölessel tölts meg félig- kétharmad részig egy kiszemelt üveget, öntsd fel tiszta vízben elkevert oltóanyaggal (pl.: 1 evőkanál élőflórás joghurt, savó, fermentálással készített savanyúságlé, nyersen fermentált köles leve, érett kovász, probiotikus kapszula etc.) és szobahőmérsékleten érleld 2- 3 napig. Szükség esetén engedd ki a szén-dioxidot, ha nagyon sziszeg, és időnként ellenőrizd, hogy tetszik- e már az íze, minél tovább érleled ugyanis, annál savanyúbb lesz. 

Csütörtök: a gerinc és az izomzat erősítője, vagyis a rozs kívánkozik ezen a napon a tálkánkba.  

Granola: forgass össze 200 g zabpelyhet, 100 g rozspelyhet, 50 g hajdinapelyhet, 50 g kókuszcukrot, 50 g apróra darabolt étcsokit, 50- 50 g mazsolát, kisebb darabokra vágott aszalt sárgabarackot, durvára vágott törökmogyorót és pekándiót. 150 g kókuszolajat olvassz fel, adj hozzá 25 ml nádcukorszirupot és 1 teáskanál vaníliaport. Keverd össze a szárazakat a nedvesekkel, majd terítsd szét egy nagyobb tepsiben vagy sütőtálcán. 140 °C- ra előmelegített sütőben süsd 40 percig.

Bármikor elkészítheted, akár nagyobb adagban is, így akkor is tudsz mihez nyúlni, amikor reggel nincs időd vagy kedved túl hosszan pepecselni. 

Péntek: a vénuszi energiákkal átitatott, harmóniát és életteliséget sugárzó zab a nap sztárja. 

Bircher müzli: 1 evőkanál zabot áztass 12 órán keresztül. Habverővel keverj össze 3 evőkanál vizet, fél evőkanál citromlevet, 1 evőkanál mandula vagy szezámpürét, és 1 evőkanál mézet. Add hozzá a zabot és reszelj bele közvetlenül 200 g almát, keverd meg néhányszor, majd szórj rá 1 evőkanál aprított diót vagy mogyorót. 

Szombat: itt az ideje kukoricázni, mert arra ösztönöz, hogy nézd végig az elmúlt hetedet és tedd rendbe a dolgokat. 

Mazsolás kukoricapuding: a kukoricadarát ötszörös mennyiségű vízben vagy tejben főzd meg egy picinyke sóval. Keverj bele mazsolát bőségesen, tálaláskor friss idénygyümölccsel díszítsd. Olajjal vékonyan kikent hőálló formába is töltheted, és miután kihűlt kiboríthatod egy tányérra.

Vasárnap: a búza „ünnepnapja”, a gabonák közül a legerősebb Nap- erők benne találhatók, a tevékeny ember szimbóluma.

Nyers búzamüzli gazdagon: keverj össze 50 g 2- 3 napos csíráztatott búzát, 4 evőkanál joghurtot, egy csipet fahéjat, egy kisebb banánt felkarikázva és egy őszibarackot összekockázva. Csorgass rá egy kevés szirupot vagy mézet. Fogyasztás közben jó alaposan őröld meg a saját malmoddal. 

A gabonafélék és az álgabonák mértékletesen és változatosan fogyasztva kiváló táplálékok, már csak az van hátra, hogy megfelelő formában készítsd el. 

VIDEO Melyik színt utálod a legjobban?

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!