A finom falatok nem voltak maguktól értetődőek
Gyerekként az étterembe járásnak és a cukrászdázásnak egészen más jelentősége volt. Nem nyílt minden sarkon egy hely, ahová csak úgy be lehetett ugrani enni egy sütit, így ha elmentünk valahová, az valóságos eseménynek számított. Kirántott a megszokott napirendből, és ünnepnappá tette a délutánt az, hogy vettünk egy fagyit.

Vagy elég csak arra gondolnom, amikor a mama elküldött a boltba, és a visszajáróból vehettem magamnak egy csokit. Persze választék alig volt, de én pontosan tudtam, mit fogok venni. Ma pedig úgy kell kutatni a boltban, hogy valódi élelmiszert találjunk az ultrafeldolgozott édességek és félkész fogások között.
Akkoriban viszont egyetlen csoki is hatalmas dolog tudott lenni – és a zsigereimben érzem azt a mámorító érzést, hogy most én választhatok valamit magamnak. Talán azért maradt ez meg ennyire bennem, mert nem volt magától értetődő, hogy bármikor megkaphatom, amire éppen fáj a fogam. Olvass még a témában
„Soha nem értek egymáshoz, mégis úgy éreztem, megcsalt” – Az érzelmi félrelépésről meséltek olvasóink
A tradwife-trend visszatérése: tényleg erre vágyunk, vagy ezt adják el nekünk?
Melyik énedet mutatod a világnak, és melyiket rejted el? A csillagjegyed érdekes dolgokat árulhat el erről
Lassan sétálók, boltban tévelygők: tényleg olyan türelmetlenek lettünk, hogy mindenkit gyűlölünk, akitől nem tudunk haladni?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






