Munkavállalás
A legnagyobb rizikófaktor, ugyanis az esetek többségében nem azon a pályán tudnak eligazodni a friss végzősök, mint ami a saját szakmájuk. Ez pedig könnyedén ahhoz az ördögi körhöz vezethet, mikor muszájból elvállalnak egy állást, mert szükségük van bevételre, de így nem szereznek tapasztalatot az általuk kedvelt, és űzni kívánt szakmában, ami miatt talán sosem tudnak majd elhelyezkedni benne. Ráadásul nem ritka, hogy az iskola mellett végzett munka eltérő a tanult szakmától, azonban, mivel ebből szereznek tapasztalatot a diákok, így csakis ezen a pályán találnak lehetőségeket a végzettség megszerzését követően is.
Összességében tehát megvan a gyakornokság előnye is, ha valóban abban a szakmában szeretnénk majd boldogulni, ami érdekel bennünket. Sőt, arra is ideális a gyakornoki idő, hogy rájöjjünk, tényleg az foglalkoztat-e bennünket, amiről azt hittük eddig, hogy az álomkarrierünk lehet. Azonban fel kell készülni a tényezőre, hogy a gyakornokság sokszor kihasználással és fizetettlenséggel is járhat. Ha pedig a munkavállalás mellett döntünk, kockáztathatjuk, hogy sosem tudunk majd abban a szakmában elhelyezkedni, ahol eredetileg szerettünk volna.
