„Az élet olyan nehéz!”
A boldog emberek képesek kívülről szemlélni a saját helyzetüket, amikor próbatétel elé állítja őket az élet.
Vállalják a felelősséget azért, amiért az adott szituációba kerültek – és ha egyelőre nem látják az okát, akkor is hisznek benne, hogy van értelme.
A következmény azonban az oknál is fontosabb, tehát elsősorban arra koncentrálnak, miként tudnak kilábalni belőle. Olvass még a témában
„Soha nem merem kezdeményezni a szexet” – Miért vagy szégyellős a hálószobában?
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
A gyerekes videó nem más, mint kizsákmányolás – Ezért kellene a közösségi médiában betiltani a videókat, amin gyerekek szerepelnek
Az ismerkedés 5 fázisa – szomorú, de a legtöbb pár nem jut tovább a másodiknál
A leglényegesebb különbség, hogy a kiegyensúlyozott lelkek a megoldásra összpontosítanak a szüntelen panaszkodás helyett.
Jusson eszedbe, hányszor álltál már úgy valaki elé, hogy „jaj, mi történt velem!” Ez a fajta kommunikáció sajnos nem visz előbbre…
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






