Talán a fejlett, folyamatosan rohanó világ az oka, talán a hétköznapok, melyek bedarálják az embert, egy biztos, annyi inger ér minket manapság, hogy előfordul, hogy teljesen összezavarodunk mindentől, nem találjuk a helyünket a világban, és úgy érezzük, képtelenek vagyunk egyszerre mindent kézben tartani.
Testünk minden nap rengeteg információt kap, amelyeket az öt érzékszervünk hangként, képkockákként, tapintásként, ízekként és illatokként fog fel. Ezek az információk tovább mennek az agyba és az idegrendszerbe, ahol feldolgozásra kerülnek, és így adunk ilyen-olyan reakciót rájuk. De néha a külvilág eseményei túl sokak egyszerre, ekkor pedig az ember túlstimuláltnak érezheti magát.
Ha a beérkező érzékszervi bemenet meghaladja azt, amit idegrendszerünk képes feldolgozni, az agy félreértelmezi a jeleket – egyfajta fenyegetésnek veszi. Ezáltal a helyzet túlzott izgatottságba, küzdelembe, menekülésbe vagy pillanatnyi lefagyásba csap át. Olvass még a témában
Elemzed az érzéseidet, ahelyett hogy megélnéd őket? A pszichológia szerint ez egyfajta védekezés
Feladtam, vagy csak rugalmasan alkalmazkodtam? Így válts nézőpontot
Lassan sétálók, boltban tévelygők: tényleg olyan türelmetlenek lettünk, hogy mindenkit gyűlölünk, akitől nem tudunk haladni?
A Skorpió-szezon inspirációi: mély tónusok, titokzatos hangulat és kuckós dekorációk a sejtelmes otthonért
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






