Volt már olyan, hogy le szerettél volna adni néhány kilót, és délutánig úgy érezted, hogy minden jól is megy, majd este mégis megálltál egy gyorsétteremnél hazafelé, vagy lecsúszott néhány koktél? Ez pedig csak néhány az olyan gyakori dolgok közül, amelyek meggátolhatják a fogyásodat. Szerencsére azonban változtatni sohasem késő, így ha most kezdesz bele, idővel akkor is sikeresen kialakíthatsz egy alakbarát esti rutint, ami ha szükséges, pár kiló leadását is támogatja.
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Megcsalt a férjem, de egy mondata jobban fájt a hűtlenségnél
1/6 Ne egyél túl későn
Bizonyos szempontból nem számít, mikor eszel, mert a szervezetednek ugyanúgy kell feldolgoznia a kalóriákat. Ez azt jelenti, hogy lehetőleg ne a lefekvés előtti 1-2 órában kezdj bele egy kiadós vacsorára, és lehetőleg a nassolást is próbáld meg mellőzni az elalvást megelőzően. Ha pedig időben vacsorázol, méghozzá tápláló ételeket, annak is kisebb lesz az esélye, hogy megkívánsz olyan plusz kalóriaforrásokat, amelyekre valójában nincs is szükséged.
2/6 Mozogj egy kicsit
A rendszeres testmozgás mindenképpen fontos az egészséges fogyáshoz, de ha beütemezel egy kora esti edzést vagy egy vacsora utáni sétát is a napi programodba, akkor alvásidőben is könnyebben folytathatja a szervezeted a kalóriaégetést. Előbbi az étvágyadat is jobban meghozhatja egy finom vacsorához, míg egy kis evés utáni sétával a közérzeted is jobb lehet. Az időzítésre azonban mindig ügyelj, ugyanis ha túl közel vannak ezek a tevékenységek ahhoz az időponthoz, amikor le szeretnél feküdni, nehezebben alhatsz el.
Talán veled is előfordult már, hogy megittál a barátaiddal este néhány italt, majd azon kaptad magad, hogy többször is felébredtél az éjszaka közepén. Ez legtöbbször az alkoholos italok miatt van, amelyeknek a lefekvés előtti fogyasztása több szempontból is kedvezőtlen. Egyrészt rengeteg felesleges kalóriát vihetsz be vele a szervezetedbe, amelyeknek köszönhetően aligha fognak leolvadni rólad a kilók. Másrészt pedig az alvásodat is megzavarhatja, ha pedig úgy ébredsz, hogy nem vagy kipihent, másnap feleslegesen nassolni is nagyobb valószínűséggel fogsz.