Egy brit kutatás viszont most kiszámolta, hogy pontosan hogyan is hosszabbítja meg az életedet a világ egyik legnépszerűbb sportja.
A futás mellett nagyon nehéz érvelni azok számára, akik nem szeretik, és nagyon nehéz bárkit is lebeszélni róla, akik meg igen – nem mintha utóbbival próbálkoznánk, hiszen a futásnak rengeteg egészségre kedvező hatása van. Az hagyján, hogy boldogsághormonokat termel közben a testünk, de a szív- és érrendszeri betegségek esélye csökken, a rák kialakulásának lehetősége is visszahúzódik, és közvetve a túlsúlyhoz köthető betegségek esélyét is redukálja.
A British Journal of Sports Medicine tudományos folyóiratban most megjelent egy tanulmány, ami azt vizsgálta meg, hogy pontosan mennyi futás is kellhet ahhoz, hogy a mozgás a már jól ismert előnyei egyikét, a hosszabb élettartamot produkálni tudja. Olvass még a témában
A kutatás egy metakutatás volt, ami azt jelenti, hogy rengeteg korábbi, a témában releváns tanulmányt értékel ki: egészen pontosan esetünkben 14-et, amelyeknek így összesen 232 ezer résztvevője volt. Ez már tudományos szempontból nagyon jó mennyiségnek számít, és a konklúziót is le lehet vonni belőle. Sőt, még inkább hitelessé teszi a kutatást az, hogy volt olyan résztvevő, akinek 35 éven keresztül követték nyomon az egészségét, de a legkevesebb időintervallum is 5,5 év volt.
