Sokszor lehet olvasni arról, milyen mély hatással van egy gyermekre, ha a szülei elválnak, vagy ha úgynevezett “csonka-családban” nő fel. Sőt, a társadalom sokszor kevesebbnek tartja azt a felállást, amikor nem a klasszikus anya-apa-gyerekek háromszög van együtt. Pedig semmivel sem rosszabb vagy kevesebb az, ha valaki nem átlagos családmodellben nő fel. Sőt, saját tapasztalataim alapján árulom el, mit tanultam meg abból, hogy egyedülálló szülő nevelt fel
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
1/5 Jobban értékelem, amim van
Gyerekként nem kaphattam meg mindent, amit megláttam a tévében, és megtetszett. Nem volt drága beszélőbabám, vagy modern számítógépem 10 évesen, de sosem éreztem hiányát semminek. Az, hogy anyukám egyedül nevelt fel, és mindent be kellett osztanunk, segített értékelni azt, amim volt.
Vigyáztam a játékaimra, amelyeknek jelentős része mai napig megvan a pincében, és a testvéreimmel kreatívak voltunk, ha épp minden holminkra ráuntunk, és újdonságokra vágytunk. Egyetlen labdával legalább tízféle játékot tudtunk játszani!
Ami pedig a legfontosabb, hogy megtanultam értékelni nem csak a tárgyakat, de az együtt töltött időt is.
Anyukám sok munkája miatt ugyanis ritkábbak lettek azok az alkalmak, amikor mindenki otthon volt, és közösen megnézhettünk egy filmet, vagy lemehettünk a strandra. Mai napig ezt tartom a legértékesebb dolognak!
2/5 Különlegesebb kötődés
Egyáltalán nem azt mondom, hogy ha két szülő nevel fel valakit, különleges kötődés nem alakulhat ki. Erről szó sincs!
Azonban saját magamon tapasztaltam meg azt, hogy ha egyetlen szülő van jelen az életedben, az egészen más típusú kapcsolatot jelent. Ő az egyetlen, akihez fordulhattam gyerekként, ha problémával találtam szemben magam.
Ha ő azt mondta valamire, hogy “nem“, akkor az úgy is maradt, nem tudtam kijátszani egy másik szülőnél az ellenkezőjét, bármennyire is örültem volna ennek akkoriban.
És amikor neki volt rossz napja, hozzánk fordult, mert tudta, hogy meghallgatjuk, és ha valaki, akkor mi mindig ott vagyunk mellette. Ez pedig egyenes úton vezetett ahhoz, hogy közeli, mindennél erősebb kapcsolat jött létre közöttünk, titkoktól és hazugságoktól teljesen mentesen.
Nem igaz, hogy a férfi és női szerepeket kizárólag az egyes felek tudják betölteni! A szükséghelyzetek ugyanis ráébresztik az embert arra, hogy valójában bármire képes.
Anyukám egyszerre intézte a házimunkákat, miközben kifestette a fürdőszobát, leparkettázta a nappalit, és bármikor lecsavarta a konzerv tetejéről a fedőt.
Abban pedig biztos vagyok, hogy a világon erre nők milliói képesek, ahogy abban is, hogy az egyedülálló apukák simán elindítják a mosógépet, és felvarrják a kiskabátról leesett gombokat.
De ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire nem szabad beskatulyázni magunkat női és férfi szerepekbe, kellett, hogy lássam, egy egyedülálló szülő miként állja meg a helyét a világban.
