Sokszor lehet olvasni arról, milyen mély hatással van egy gyermekre, ha a szülei elválnak, vagy ha úgynevezett “csonka-családban” nő fel. Sőt, a társadalom sokszor kevesebbnek tartja azt a felállást, amikor nem a klasszikus anya-apa-gyerekek háromszög van együtt. Pedig semmivel sem rosszabb vagy kevesebb az, ha valaki nem átlagos családmodellben nő fel. Sőt, saját tapasztalataim alapján árulom el, mit tanultam meg abból, hogy egyedülálló szülő nevelt fel
Jobban értékelem, amim van
Gyerekként nem kaphattam meg mindent, amit megláttam a tévében, és megtetszett. Nem volt drága beszélőbabám, vagy modern számítógépem 10 évesen, de sosem éreztem hiányát semminek. Az, hogy anyukám egyedül nevelt fel, és mindent be kellett osztanunk, segített értékelni azt, amim volt.
Vigyáztam a játékaimra, amelyeknek jelentős része mai napig megvan a pincében, és a testvéreimmel kreatívak voltunk, ha épp minden holminkra ráuntunk, és újdonságokra vágytunk. Egyetlen labdával legalább tízféle játékot tudtunk játszani!
Ami pedig a legfontosabb, hogy megtanultam értékelni nem csak a tárgyakat, de az együtt töltött időt is.
Anyukám sok munkája miatt ugyanis ritkábbak lettek azok az alkalmak, amikor mindenki otthon volt, és közösen megnézhettünk egy filmet, vagy lemehettünk a strandra. Mai napig ezt tartom a legértékesebb dolognak!
Vigyáztam a játékaimra, amelyeknek jelentős része mai napig megvan a pincében, és a testvéreimmel kreatívak voltunk, ha épp minden holminkra ráuntunk, és újdonságokra vágytunk. Egyetlen labdával legalább tízféle játékot tudtunk játszani!
Ami pedig a legfontosabb, hogy megtanultam értékelni nem csak a tárgyakat, de az együtt töltött időt is.
Anyukám sok munkája miatt ugyanis ritkábbak lettek azok az alkalmak, amikor mindenki otthon volt, és közösen megnézhettünk egy filmet, vagy lemehettünk a strandra. Mai napig ezt tartom a legértékesebb dolognak!