Egyedül nevelt fel anya. Amit ezáltal az életről megtanultam

Gyerekként nem kaphattam meg mindent, amit megláttam a tévében, és megtetszett. Nem volt drága beszélőbabám, vagy modern számítógépem 10 évesen, de sosem éreztem hiányát semminek. Az, hogy anyukám egyedül nevelt fel, és mindent be kellett osztanunk, segített értékelni azt, amim volt.

Vigyáztam a játékaimra, amelyeknek jelentős része mai napig megvan a pincében, és a testvéreimmel kreatívak voltunk, ha épp minden holminkra ráuntunk, és újdonságokra vágytunk. Egyetlen labdával legalább tízféle játékot tudtunk játszani!

Ami pedig a legfontosabb, hogy megtanultam értékelni nem csak a tárgyakat, de az együtt töltött időt is.

Anyukám sok munkája miatt ugyanis ritkábbak lettek azok az alkalmak, amikor mindenki otthon volt, és közösen megnézhettünk egy filmet, vagy lemehettünk a strandra. Mai napig ezt tartom a legértékesebb dolognak!

Nem igaz, hogy a férfi és női szerepeket kizárólag az egyes felek tudják betölteni! A szükséghelyzetek ugyanis ráébresztik az embert arra, hogy valójában bármire képes.

Anyukám egyszerre intézte a házimunkákat, miközben kifestette a fürdőszobát, leparkettázta a nappalit, és bármikor lecsavarta a konzerv tetejéről a fedőt.

Abban pedig biztos vagyok, hogy a világon erre nők milliói képesek, ahogy abban is, hogy az egyedülálló apukák simán elindítják a mosógépet, és felvarrják a kiskabátról leesett gombokat.

De ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire nem szabad beskatulyázni magunkat női és férfi szerepekbe, kellett, hogy lássam, egy egyedülálló szülő miként állja meg a helyét a világban.