Egyedi boríték
A legtöbben mindenáron magát a meghívót szeretnék egyedivé tenni, ami abszolút érthető is. Mindazonáltal nem feltétlenül rossz ötlet díszes borítékba, vagy éppen dobozkába rejteni a meghívót, főleg, ha az kellően letisztult és egyszerű.
Különleges hatást érhetünk el, ha olyan borítékot választunk, aminek a belső felét már eleve díszítették, de természetesen erre mi magunk is sort keríthetünk.
Esküvői torta inspirációk – 10 álomszép ötlet menyasszonyoknak és álmodozóknak Olvass még a témában
Az erősebb papírból készült borítékot nyissuk ki, mérjük meg, majd a megfelelő adatokkal a zsebünkben gyártsuk le a sablonméretű négyzeteket.
Díszítsük őket ízlésünkhöz illően és az esküvő hangulata alapján, majd helyezzük úgy a borítékba, hogy annak a szája pont a felénél metssze a négyzetet. Ragasztóval rögzítsük, és már el is készültünk az első mintadarabbal.
