„A menyasszony ragaszkodott hozzá, hogy csak ő viseljen sminket az esküvőn” – Bicskanyitogató lagzis sztorik
Három olvasónk olyan lagzikról mesél, ahol a nagy nap nemcsak a szerelemről és az ünneplésről szólt, hanem néhány…
2026.10.13.
Három olvasónk olyan lagzikról mesél, ahol a nagy nap nemcsak a szerelemről és az ünneplésről szólt, hanem néhány…
Egy nő a húga esküvőjén tudta meg egy elszólt mondatból, hogy az apja nem a vér szerinti apja,…
Sokáig azt hittem, ha egyszer férjhez megyek, teljesen természetes lesz, hogy a szüleim ott állnak majd mellettem. Idővel…
Az esküvőm napján elhangzott egy alig háromszavas párbeszéd anyukámmal, ami azóta is velem van. Két generáció, két világkép…
A barátnőim egy igazán különleges, nekem való lánybúcsút álmodtak meg – és ezzel valami olyat adtak, amit soha…
Az esküvőm napján tudtam meg, hogy a húgom hónapok óta az én nevemben is kölcsönöket vett fel –…
Négy év együttélés után, az esküvője napján derült ki, hogy férje egy másik nevet használ, mint ami a…
Tizenegy évnyi együttlét, egy közös kislány és egy váratlan élethelyzet kellett ahhoz, hogy végre meglépjük. Kilencen voltunk, és…
Egy lánykérés lehet romantikus, megható és tökéletesre komponált – de vannak, akik egészen másképp képzelik el a nagy…
Emlékszik még valaki arra, hogy eredetileg miről is szól egy legénybúcsú? Mára ez a romantikus elképzelés nagyrészt a…
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.