4/4 Csokis-müzlis keksz
Nagyon szeretek kekszet csinálni, mert egyrészt hamar megvan, másrészt szuper reggeli vagy nasi délutánra, és sokáig eláll (bár általában erre nincs nagyon szükség, mert 1-2 nap alatt mindig elfogy, amit készítek). Ez a recept Olaszországból van, ennek megfelelően nagyon-nagyon csokis, cukormentes és egyszerűen imádom.
Hozzávalók 16 darabhoz:
Melegítsd elő a sütőt 180 fokra és bélelj ki két tepsit sütőpapírral. Mikróban kicsit olvaszd fel a vajat, majd keverd össze a fruktózzal és a tojással.
Egy másik tálba öntsd össze a száraz hozzávalókat, azaz a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát és a kakaóport. Ha ez megvan, akkor vágd apró kockákra az étcsokit, majd a kókuszreszelékkel és a müzli keverékkel együtt add hozzá a lisztes elegyhez.
Egy fakanál segítségével állítsd össze a masszát a két részből, majd formálj kis golyókat, és a tepsin kicsit lapítsd ki őket. Arra ügyelj, hogy ne rakd túl közel őket egymáshoz, mert sütés közben egy kicsit meg fognak nőni.
Ha minden kis golyó a helyére került, akkor mehetnek a sütőbe kb. 10-12 percre.
Hozzávalók 16 darabhoz:
- 60 g olvasztott vaj,
- 50 g fruktóz,
- 1 tojás,
- 80 g liszt,
- 1 kiskanál sütőpor,
- 1 kiskanál szódabikarbóna,
- 20 g cukrozatlan kakaópor,
- 100 g cukormentes étcsokoládé,
- 20 g kókuszreszelék,
- 60 g cukormentes müzli keverék