Hagyd a múltat, és most már éld az életed! A pszichológus tanácsai
Örülök, hogy rátaláltam Louise L. Hay Éld az életed! című könyvére. Kiválasztottam belőle néhány idézetet, amelyek engem leginkább elgondolkodtattak.…
2014.04.04.Örülök, hogy rátaláltam Louise L. Hay Éld az életed! című könyvére. Kiválasztottam belőle néhány idézetet, amelyek engem leginkább elgondolkodtattak.…
A skizofrénia – vagy hétköznapi, pontatlan nevén tudathasadás – egy súlyos, krónikus agyi zavar, amely világszerte mindenütt körülbelül…
A Menedék egy alternatív lehetőség a pszichiátria mellett, leginkább fiataloknak. 2012 márciusában hozták létre, azzal a céllal, hogy…
Bert Hellinger úgy véli, hogy bajaink alakulását nem csak saját életünk eseményei befolyásolják. Erre építette fel azt a…
A néhány hónapja tartó jelenség már kezdett kínossá válni. Ekkor döntöttek úgy az óvónők, hogy jelzik az édesanyának:…
Sokan idegenkednek az egyre több helyen elérhető párterápiákkal kapcsolatban és sokan próbálják meg inkább saját maguk megoldani a…
„Akar róla beszélni?” – kérdezi a pókerarcú pszichológus a tévében, miközben idegesen nézegeti az óráját, a díványán pedig…
Felgyorsult világunkban nincsenek könnyű helyzetben a fiatalok. Ma már drogot beszerezni nem nehéz, beszerezhető a klubbokban, barátoknak tűnő…
Modern társadalmunk velejárója a stressz. Minden nap megtapasztaljuk különböző formában és mértékben. Kis adagokban a stressz akár még…
Avagy mely tényezők okozzák manapság a válásokat és szakításokat, valamint hogyan léphetjük át a nehézségeket? Mindenki személyes életében…