Nem mindig a látható sebek a hibásak
Eredetileg teljesen más miatt kerestem fel a terapeutámat, de nagyjából az első foglalkozás felére leomlott az a fal, hogy nekem milyen ideális gyerekkorom volt. Aztán a közös munka során gyorsan nyilvánvalóvá vált számomra: nem kell hatalmas tragédia ahhoz, hogy a belső védekező mechanizmusaink egyszerűen kikapcsolják a visszajátszásunkat.
A szakirodalom szerint, ha gyermekkorunkban tartósan jelen volt a bizonytalanság, a szülők közötti feszültség, a kiszámíthatatlanság vagy a túl magas elvárások, az idegrendszerünk folyamatosan készenléti állapotban működött.
Ezen okok közül egy is bőven elegendő ahhoz, hogy az agyunk a túlélésre és az alkalmazkodásra fordítsa az energiáit – eközben az emlékek elraktározásáért felelős agyterület háttérbe szorul.
Sokszor tehát nem az okoz (memória)hiányt, ami megtörtént, hanem az, ami nem: a megértés, a biztonságos kapcsolódás, az érzelmek tükrözése vagy a valódi figyelem, az életkornak megfelelő terhelés. A gyermek, aki azt tapasztalja, hogy az érzései nem számítanak vagy terhesek, megtanulja elnyomni azokat. Mivel az emlékezetünk ezer szállal kötődik a megélt érzelmekhez, ha az érzéseket lekapcsoljuk, a velük járó képek sem rögzülnek. Ha a gyermeki én úgy érezte, nem tudja befolyásolni a környezetét, képletesen szólva lekapcsolta a kamerát. Olvass még a témában
Ilyen színeket viselnek a gazdagok? Ez a 4+1 árnyalat vonzza a legjobban a pénzt és a sikert
6 teljesen átlagos mondat, ami mélyen megérinti azt, aki magányosan nőtt fel – szakértők szerint
Egy őszi alapanyag, amit eddig rosszul használtál, pedig igazi komfortkaja lehet belőle
„Szégyenszemre haza kellett költöznöm anyámhoz” – mi történt, amikor 30 felett visszakényszerültél a szülői házba?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
