Ne mérgelődj, mert ő pont azt akarja. Ösztöneink szerint dühöngenénk és törlesztenénk, de a legjobb elégtétel mindig akkor jön el, ha visszafogod magad.
A karrier
Ma már saját cégem van, de volt egy munkahelyem, ami hatalmas leckével szolgált. Készítettem egy tervezetet, amivel optimalizálhattunk pár folyamatot és megmutattam a kollégáimnak. Ők lehurrogták, majd a főnök felé sajátjukként prezentálták és dicséretként bónuszt kaptak. Mindezt folyamatosan az orrom alá dörgölték gúnyos pillantásokkal, a hátam mögötti összenevetéssel és leereszkedő hanglejtéssel.
Őrjöngtem és be akartam menni a főnökhöz, elmondani neki az egészet, de a vőlegényem kijózanított. Azt mondta, csak magamat hoznám kellemetlen helyzetbe, mert nem tudom bizonyítani és igaza volt. Azt mondta várjak, lesz még lehetőségem megmutatni, mit tudok. A következő meetingen előkerült a tervezet, a felettesek belekérdeztek és a csaló kollégák csak hebegtek-habogtak. Hagytam őket szenvedni egy kicsit, majd szót kértem és elejétől a végéig levezettem az egészet. Még akkor sem mondtam el, hogy az én ötletem az egész, de nem is volt rá szükség. Másnap előléptettek, saját irodát kaptam. Ha elérsz egy bizonyos szintre, a rosszakaróid eltűnnek és velem is ez történt. Ők maradtak ott, ahol voltak, én pedig feljebb jutottam és onnan már nem is láttam őket. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. szeptember 15. a numerológia szerint – befelé fordulás és lassítás
Ezek a csillagjegyek nehezen viselik, ha nem ők irányítanak
Ezt hozza 2026. szeptember 14. a numerológia szerint: szeretet és gondoskodás
„Nem főznek, nem akarnak gyereket, nem jó nekik semmi” – A mai férfiak miért utálják a nőket?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.





