Valószínűleg kevés olyan kisgyerekes szülő van, akinek legalább egy hajnali ébredés során ne jutna eszébe: normális, hogy így alszik (vagy inkább nem alszik) ez a gyerek? A jó hírünk az, hogy igen, a még jobb hírünk pedig az, hogy nem örökké.
Az elképzelés, hogy egy baba egyedül és megszakítás nélkül átalussza az éjszakát nagyon eltér attól, ahogyan az emberi csecsemők aludták át fajunk történetének nagy részét. Ha túl messzire visszük az ehhez való ragaszkodást vagy ezzel nyomasztjuk az újdonsült családokat, nagy szorongást és stresszt okozhatunk a szülőkben. Arról nem is beszélve, hogy még maguknak a babáknak is veszélyt jelenthet.
5 apróság a fürdőszobában, amit minden vendég azonnal kiszúr
„Az a mód, ahogyan most a 21. században alszunk, evolúciós értelemben furcsa. Nem úgy fejlődtünk ki, hogy nyolc órán keresztül totális sötétségben és totális csendben, szinte mozdulatlanul aludjunk és ne ébredjünk fel közben” – mondja Helen Ball, a Durham Egyetem antropológiaprofesszora és a Durham Infancy and Sleep Centre igazgatója. „A nyugati társadalmakban azonban ez az, amihez hozzászoktak. És ez befolyásolja azt, ahogyan gondolkodunk arról, hogy a babáknak mit kell tudniuk csinálni, és hogyan kell kezelni őket.”
