Aztán idővel ritkultak a féktelen kiruccanások és az alkoholfogyasztásom kimerült egy félpohárnyi borban, ünnepnapokon. De úgy tűnik, hogy a többség nem kamaszkorában fogyasztja el a legnagyobb mennyiségű alkoholt…
A New Edith Cowan Egyetem kutatói szerint az idősebb nők jóval több alkoholt fogyasztanak, mint amennyit az irányelvek javasolnak. Noha tudatában vannak a lehetséges egészségügyi kockázatoknak, mégis sokat isznak a késői felnőttkorban levő nők: inkább szemet hunynak a lehetséges mellékhatások felett.
Az ausztrál egészségügyi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy napi kettőnél több ital fogyasztása összefüggésben áll az idő előtti halállal és persze számos egészségügyi kockázattal is. De miért isznak az idősebb nők? A felmérés alapján azért, hogy jól érezzék magukat úgy, hogy azt a bizonyos határt ne lépjék át. Tehát nem a lerészegedés, hanem a jó kedv a cél, miközben a tiszteletteljes viselkedés megmarad. Olvass még a témában
„Bajszot rajzoltam a faliújságra kitett babafotóra és látta a felettesem. Az ő gyereke volt.” – Miért rúgtak ki?
„Ha nekem van hobbim: rossz anya vagyok, de ha a férjemnek, akkor ő a szenvedélyének él” – Kettős mérce a nemek között
„A felsőajkam becsomósodott és pokolian fájt” – Amikor a plasztika nem a várt eredményt hozza
Érzelmi gyökértelenség – amikor nincs talaj a lelked talpa alatt

A felnőtt nők szerint normális és elfogadható a rendszeres alkoholfogyasztás
A tanulmányban 49 dán, valamint ausztrál nő társadalmi ivási szokásait vizsgálták – mindannyian 50 és 69 év közöttiek voltak.
Mindkét ország válaszadói elmondták, hogy az alkoholfogyasztás az ő korosztályukban normális és elfogadható, azonban az ivás alatti kontroll fontossága az alkoholfogyasztás nagyon lényeges mércéje.
Úgy is mondhatnánk, hogy a kontroll gyakorlása az ivás társadalmi elfogadhatóságának fontos minősítőjeként jelent meg.
Ez azt jelenti, hogy az 50-69 év közötti korosztály számára akár a mértéktelen ivás is belefér a mindennapokba, ha nem történik kontrollvesztés, azaz totális lerészegedés.
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






