A szemléletváltásra pedig nagyon is szükség van: egy vizsgálat szerint a 18 és 24 év közöttiek vallják magukat a legnagyobb eséllyel magányosnak, szociológusok pedig egy ideje már igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy az egyre elszigeteltebb, magányos egyénekből álló közösség tagjai mind mentálisan, mind fizikálisan rosszabb állapotban lehetnek mint azok, akik közösségbe járnak.
A közvélemény-kutatásból kiderült azt is, hogy a legtöbben azért nem keresnek társaságot a magányosság érzése ellenére sem, mert nem akarnak mások terhére lenni.
A megkérdezettek 75%-a azt mondta, hogy bár van, akire számíthat, mégsem beszél senkinek sem arról, hogy elszigeteltnek érzi magát.
A 2194 felnőtt bevonásával készített felmérés azt mutatta, hogy az idős emberekkel kapcsolatos sztereotípiáik ellenére a 18 és 24 év közötti fiatalok voltak azok, akik a legnagyobb valószínűséggel nevezték önmagukat magányosnak – megdöbbentő mértékben, 75%-ban mondták azt, hogy egyedül érzik magukat. Ezzel szemben az 55 éves és idősebb emberek 63 százaléka azt mondta, hogy soha nem érzi magányosnak. Olvass még a témában
Válassz egy meleg italt, megmondjuk, milyen az ideális társad!
Felnőtt vagyok, de néha lövésem sincs, mit csinálok. Egyedül vagyok ezzel?
„A hírekben láttam meg a körözési fotóját” – Emberek, akik nem is sejtették, hogy bűnözőkkel találkoztak
Terv szerint indult, olasz módra végződött: ezért ér fel valódi önismereti tréninggel egy mediterrán út
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






