A megkérdezettek 75%-a azt mondta, hogy bár van, akire számíthat, mégsem beszél senkinek sem arról, hogy elszigeteltnek érzi magát.
Karmikus visszatérés: 4 csillagjegy, akinél megszólal a múlt
A 2194 felnőtt bevonásával készített felmérés azt mutatta, hogy az idős emberekkel kapcsolatos sztereotípiáik ellenére a 18 és 24 év közötti fiatalok voltak azok, akik a legnagyobb valószínűséggel nevezték önmagukat magányosnak – megdöbbentő mértékben, 75%-ban mondták azt, hogy egyedül érzik magukat. Ezzel szemben az 55 éves és idősebb emberek 63 százaléka azt mondta, hogy soha nem érzi magányosnak.
Szintén fontos adat, hogy a legtöbb magányos a városi lakosság körében kerül ki: azok közül, akik önmagukat magányosnak vallották, 56% nagyobb településen élt.
A közösségi média nem jelent megoldást
A vizsgálat elemzése során kiemelték, hogy bár a fiatal korosztály jellemzően sok időt tölt a közösségi médiában, a posztok, lájkok, de még a szöveges üzenetek sem váltják ki a személyes kapcsolatokat: a szemtől szembeni találkozás, vagy legalább a telefonos beszélgetés elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy az emberek kevésbé érezzék magányosnak magukat.
Ugyanakkor a közösségi média bújása kimondottan rosszat is tehet a magányosok hangulatának: ha valaki itt keres támogatást, de a posztjaira viszonylag kevés, vagy semmilyen reakció nem érkezik, akkor attól még inkább elszigeteltnek érezheti magát, és összességében lehet, hogy rosszabb lesz a hangulata, mintha eleve nem is ment volna fel a közösségi oldalra. Olvass még a témában
Válassz egy őszi manikűrt, megmondjuk, milyen karrier illik hozzád!
4 dolog, ami milleniálsként nekem természetes, de örülök, hogy a Gen Z-nek már nem az
A japán head spák titka: miért kezdődik a wellness valójában a fejbőrnél
„Úgy viselkedett, mintha a szolgái lettünk volna” – Idegenvezetők mesélnek a legpofátlanabb turistákról
Ráadásul, mivel a közösségi médiában mindenki a legjobb arcát mutatja, sokan azt is érezhetik, hogy ők az egyetlenek, akik magányosnak érzik magukat, és még kevésbé lesznek nyitottak arra, hogy segítséget kérjenek, társaságot keressenek.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.





