Túlvilági szeretteink néha álmunkban látogatnak meg: fiatalnak és boldognak tűnnek

Címlap / Életmód / Ezotéria / Túlvilági szeretteink néha álmunkban...

Túlvilági szeretteink néha álmunkban látogatnak meg: fiatalnak és boldognak tűnnek

Nem csak a médiumok élhetnek át hasonlókat

A halála után álmodtam a nagyapámmal, akihez nagyon közel álltam, megsimogatta a hajamat és rám mosolygott, mintha csak vigasztalna, és arra biztatna, hogy minden rendben lesz” – meséli egy olvasónk. „Ez után, évekkel később még egyszer álmodtam vele, nem sokkal az után, hogy megszületett a kislányom. Álmomban a nagyapám belépett a szobába, ahol a kisbabámmal aludtam, leült az ágy szélére, és nézni kezdte őt. ‘Ugye, milyen szép?’ kérdeztem tőle, ő pedig azt felelte: ‘Tökéletes!’. Nagyon fájt, hogy nem láthatta a lányomat, és ettől az álomtól úgy éreztem, mégis meg tudtam mutatni neki. Nagyon boldog voltam, amikor felébredtem, és azóta is sok erőt merítek ebből az álomból.

„Pörkölttel etette a 7 hónapos babámat”: amikor a nagyszülő átlépi a határt

Arról, hogy miért álmodunk, még a tudományos világnak is megoszlanak a vélemények, de gyakori elképzelés, hogy ezek az álmok segítenek megküzdeni azokkal a gondolatokkal vagy érzésekkel, amelyek ébrenlétünk során nyomasztanak bennünket.

Egy szerettünk elvesztése nyilvánvalóan hatalmas stressz, és a tudat, hogy lehetőségünk van elbúcsúzni tőlük, hogy alkalmunk nyílik még érezni a közelségüket vagy hogy beszélni tudunk velük, megnyugvást jelenthet.

10 igaz történet ügyvédektől, amikor a védenc elhallgatott valamit, ami miatt elvesztették a pertKövetkező cikkünk10 igaz történet ügyvédektől, amikor a védenc elhallgatott valamit, ami miatt elvesztették a pertAz ügyvédek munkája sok esetben erkölcsileg megkérdőjelezhető, hiszen olykor olyan ügyfelet védenek, aki nem érdemli meg. Az alábbi tíz esetben olyan kulcsfontosságú dolgot hallgatott el a kliens, ami végzetes hibának bizonyult.
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Nyolc év után egy mondat az autópályán, ami mindent átírt
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.