Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Tudtad, hogy koncentrációs táborok ma...

Tudtad, hogy koncentrációs táborok ma is léteznek? Ilyen az élet Észak-Koreában

Gyerekek a táborban

Az előzmények tükrében azt hiszem érhető, miért az a gyenge pontom, ha gyerekekről van szó.

Felejthetetlen szenvedély: 6 csillagjegy-páros, akiknél sosem hűl ki a láng

Pedig, a táborban nem csak élnek és dolgoznak gyerekek, hanem születnek is. Egyszerűen úgy, hogy az őrök – jutalmul szorgalmas munkájukért – kiválasztanak egy férfit és egy nőt, majd megengedik nekik, hogy egy évben öt alkalommal találkozzanak. Ezekből a frigyekből születnek a tábori gyerekek, akik természetesen a totális agymosás mellett valódi robotokká válnak.

Gyakorlatilag emberi érzelmek nélkül, csak a tábor szabályzatának élnek, mert tudják, hogy ételmegvonás, verés, kínzás, vagy halál vár rájuk, ha nem teljesítik a feltételeket. Észak-Koreában létezik egy rendelet, mely szerint három generációig ki kell irtani az engedetlenséget. Ez azt jelenti, hogy ha a te nagyszülőd elkövetett egy vélt vagy valós „hibát”, akkor azért még te is bűnhődsz. Tehát, ha a nagyapád a háború alatt disszidált, akkor azért téged börtönbe vetnek.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Férfiak őszintén: mit látnak a feleségük arcán húsz év után
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.