Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Tudtad, hogy koncentrációs táborok ma...

Tudtad, hogy koncentrációs táborok ma is léteznek? Ilyen az élet Észak-Koreában

Sajnos mégis létezik

Olyannyira, hogy nyilvános, mindenki által elérhető műholdképek készültek a táborokról, amiknek létezését a rezsim természetesen tagadja. Minden felmerülő kérdésre elutasítóan, felháborodva reagál, egyszerűen nem tudnak belőlük kiszedni semmit. De nem is kell: a felvételek nem csak a táborok létezését bizonyítják, hanem azt is, hogy folyamatosan bővítik azokat. A jelenlegi becslések szerint 150 000 – 200 000 embert tartanak fogva állatokhoz sem méltó módon, és kényszerítenek munkára minden egyes nap.

Egy kanál a dobba, és újra bolyhos a törölköző

Néhány embernek sikerült átszöknie a határon, és a csodával határos módon, páran a táborokból érkeztek. Az ő beszámolóik alapján tudjuk, mi zajlik Észak-Koreában, és a koncentrációs táborokban. Az említett regényt, ami végül a kezemben landolt, Blaine Harden írta, címe: Menekülés a 14-es táborból. Azért különleges ez a könyv, mert főszereplője az egyetlen ma ismert ember, aki úgy szökött meg, hogy a táborban is született, előtte sosem járt a kerítéseken kívül.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.