Haláleset
Klasszikus példája az elménk hatalmának, mikor elveszítünk valakit, aki számunkra nagyon fontos volt. A gyász első fázisa a tagadás, amikor még nem is igazán dolgozzuk fel az esetet. Majd jön a következő, mely során már az elménk elkezd kompenzálni. Pótcselekvésre késztet minket, csak hogy elfeledtesse velünk a traumatikus élményt. Gyakorlatilag bármit megtesz azért, hogy ne kelljen szembesülnünk a valósággal. Sokszor úgy kompenzál, hogy tudomást sem vesz a történtekről, esetleg bizonyos szerek szedésére is rávesz, melyek mind tompítják a figyelmünket. Gyakorlatilag egy delíriumos állapotba taszít az elménk, csakhogy megóvjon a gyásztól. A rossz hír viszont az, hogy előbb-utóbb szembesülnünk kell a szerettünk hiányával.
