A kevés is több mint a semmi
Az életmódváltás során előfordulhat, hogy elérkezel egy holtponthoz.
Ez akkor szokott megesni, amikor már hetek óta nem mozdul a mérleg nyelve, meguntad az odáig imádott salátát, vagy két edzést kihagytál, mert annyira fáradt voltál.
Tény és való, nem könnyű túllendülni a mélypontokon, de fontos tisztázni, hogy minden apróság számít, amit magadért teszel. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. november 4. a numerológia szerint: tanulás és elmélyülés
Ezt hozza 2026. november 5. a numerológia szerint: bőség és belső erő
A japán head spák titka: miért kezdődik a wellness valójában a fejbőrnél
„Hogyhogy én is keljek fel éjszaka a babához?!” Amikor a privilegizált férfinak az egyenlőség elnyomásnak tűnik
Nyilván nem a legszerencsésebb, ha lejjebb adsz a korábbi szintből ahelyett, hogy fejlődnél, de azért át kell gondolni, mivel ártasz többet. Azzal, ha mindent teljesen feladsz, abbahagyod az edzést, az odafigyelő étkezést, vagy ha a változtatás egy részét továbbra is megőrzöd?
Magától értetődő, hogy többet segítesz önmagadnak, ha néhány nehézség miatt nem szabadulsz meg mindentől, ami idáig jól működött. Minden energia-befektetés számít, semmi sem felesleges!
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






