A csapból is az folyik, hogy a megfelelő mennyiségű mozgás és az egészséges táplálkozás a mentális egészségnek is jót tesz, de nem véletlenül: ez a friss brit kutatás most alátámasztotta a korábbi elméleteket. A Journal of Affective Disorders tudományos folyóiratban megjelent analízis szerint az alacsony fizikai aktivitás összefügg a mentális problémák előfordulásával.
A kutatók megfigyelték azt is, hogy a kardio testedzés mennyiben másította meg ezeket az előfordulási arányokat.
Végül hét kutatásra bukkantak, ami ezt figyelte meg, és kiderítették, hogy még az is a veszélyzónában lehet, aki azért mozog néha, de nem rendszeresen, és nem hosszabb távon.
A szakértők meglepődtek azon, hogy milyen kevés kutatás foglalkozott közvetlenül a kardiovaszkuláris mozgás és a mentális egészség kapcsolatával, annak ellenére, hogy az összefüggés egyértelműen megvan. A kutatók úgy gondolják, hogy több hasonló kutatásnak kéne zajlania, hogy pontosan megértsük az összefüggéseket a két jelenség között, és rájöjjünk, pontosan mennyi és milyen testmozgásra van szükség ahhoz, hogy a leggyakoribb mentális rendellenességek kialakulásának esélyét a minimálisra csökkentsük. Olvass még a témában
Terv szerint indult, olasz módra végződött: ezért ér fel valódi önismereti tréninggel egy mediterrán út
5 jel, hogy sokkal érzékenyebb vagy, mint amennyit mások észrevesznek
A gyerekes videó nem más, mint kizsákmányolás – Ezért kellene a közösségi médiában betiltani a videókat, amin gyerekek szerepelnek
4 dolog, ami milleniálsként nekem természetes, de örülök, hogy a Gen Z-nek már nem az
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






