Segíti a fejlődésedet, ha megfigyeled ezeket a párhuzamokat az életedben 

Címlap / Életmód / Lélek / Segíti a fejlődésedet, ha megfigyeled...

Segíti a fejlődésedet, ha megfigyeled ezeket a párhuzamokat az életedben 

Már régóta érdekelt a kertészkedés és nagyon felemelőnek tartottam a növények, virágok gondozását. Aztán, amikor beütött a koronavírus és sorra jöttek a lezárások, még inkább mentsváram lett a kert. Helyt kellett állni társként, anyaként és dolgozni is muszáj volt, közben pedig próbálta az ember ép ésszel felfogni azt a változást, ami egyik napról a másikra, gyökerestől felforgatta az életét és mindent kiszámíthatatlanná tett. Azt hiszem, ebben az időszakban szerettem bele menthetetlenül ebbe a hobbiba, és ahogy nézegettem a tanulmányokat, sokan járnak hasonló cipőben.

3 csillagjegy, akit ősszel megtalál a nagy szerelem

A kertészkedés segített kapcsolatba lépni a természettel, ami igazoltan pozitív hatást gyakorol az idegrendszerre – már csak azzal is, hogy eleve friss levegőn vagyunk.

De ami engem igazán megfogott, az a körforgás megfigyelése, átélése. A magok elvetése, a csírázás, a növények növekedése, majd termőre fordulása mindig ugyanaz és minden évben, minden szezonban végbemegy. Végre valami, ami állandó volt az állandóan változó világban!

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/3
Következő»
🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Szűz kompatibilitás: 0-tól 10-ig minden csillagjeggyel
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.