Te egyetértesz a tanulmánnyal?
Számos szülő nem gondolja magát konzervatívnak, éppen ellenkezőleg, úgy érzi, hogy liberálisan neveli a gyermekét. Manapság persze már ott tartunk, hogy a „liberalizmus” kifejezés is szinte szitokszó lett. Úgyhogy talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy vannak szülők, akik „szabadon felfedező” elveket vallanak, legalábbis a tanulmányban voltak olyanok, akiket ebbe a csoportba soroltak a kutatók.
Azonban a végeredmény így is-úgyis az lett, hogy aki anya-, vagy apaszerepet tölt be, az automatikusan hajlik arra, hogy konzervatívabb legyen, még, ha nem is feltétlenül vall politikailag jobboldali nézeteket.
„Több vizsgálaton keresztül teszteltük a szülők konzervatív nézeteit és megpróbáltuk bebizonyítani, hogy az elképzelés, az eredmény helytelen. Minden változót ellenőriztünk, amelyek a szülői hovatartozás és a társadalmi konzervativizmus közötti kapcsolatot magyarázhatnák, de a kapcsolat végig megmaradt” – zárta a nyilatkozatot Damian Murray.
Következő cikkünk„Évente egyszer menj olyan helyre, ahol még nem voltál!” 20 örök tanács a Dalai LámátólA Dalai Lámához számtalan bölcs és sokunk életére igaz mondás köthető. Érdemes átgondolni és ha úgy érezzük, hogy a mi életvitelünkre vagy gondolkozásmódunkra is igaz, akkor megfogadni őket!Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






