A korai felismerés életeket menthet
„A szívelégtelenség tehát egy gyakori és rossz prognózisú kórkép, azonban gondos odafigyeléssel megelőzhető. Ha már kialakult, fontos a korai diagnosztizálása és a megfelelő kezelése, amivel javíthatjuk a betegek életminőségét és meghosszabbíthatjuk az élettartamukat” – hangsúlyozza a professzor.
Már olyan megelőző intézkedésekkel is sokat tehetünk a szívünkért, mint az egészséges életmód, a mozgás, a káros szenvedélyek elhagyása. Cukorbetegeknél azonban ezen jól ismert rizikótényezők – mint a magas koleszterinszint, magas vérnyomás, fehérjevizelés, dohányzás – hiánya vagy megfelelő kontrollálása ellenére is fokozott – másfélszeres – a szívelégtelenség kialakulásának kockázata.
Ugyanakkor ma már a diabétesz és a szívelégtelenség kezelésében is rendelkezésre állnak olyan komplex terápiás lehetőségek, melyek a szövődményekre vonatkozóan is igazoltan csökkentik a kockázatot. Olvass még a témában
Nem terveztem, hogy az exemmel ilyen közel kerülünk újra, de a gyerekeink eldöntötték helyettünk
Ezt hozza 2026. augusztus 31. a numerológia szerint: rend és biztonság
Egy hétig nem nyitottam meg az Instát – így éreztem magam tőle
Nézz a szemembe és ismételd utánam: Nem lehet minden nyár életünk legjobb nyara!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





