„Magyarországon körülbelül kétszázezer szívelégtelenségben szenvedő ember él. A betegség előfordulási gyakorisága a 70 év feletti lakosság körében a 10 százalékot is meghaladja. A diabétesszel élők – a koronavírus okozta megbetegedéshez hasonlóan – ebben az esetben is a kiemelten veszélyeztetett csoportba tartoznak, hiszen a cukorbetegség a szívelégtelenség előfordulási esélyét a duplájára növeli. Ugyanakkor pozitív fejlemény, hogyújabb cukorbetegségben használatos gyógyszer hatékonysága igazolódott a csökkent pumpa funkciójú szívelégtelenség kezelésében” – hívta fel a figyelmet a közelgő Diabétesz Világnap alkalmából Prof. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, tanszékvezető egyetemi tanár az SE Szív- és Érgyógyászat Klinika igazgatója a Magyar Kardiológusok Társasága online Tudományos Kongresszusán.
A szívelégtelenség világszerte hozzávetőlegesen 64 millió embert érint, akik közül 15 millió az Európai Unióban, 6 millió az USA-ban él. A betegség a teljes népesség két százalékánál jelentkezik, ennek megfelelően hazánkban becslések szerint 200.000 szívelégtelenségben szenvedő beteg van. A betegség előfordulási gyakorisága a 70 év feletti lakosság körében a 10 százalékot is meghaladja, egyben a kórházi felvétel egyik vezető oka, amely így jelentős gazdasági terhet ró az egészségügyi ellátásra. A COVID-19-es járvány alatt ezen betegek optimális kezelése jelentősen felértékelődött.
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!